Székely Sándor

Székelykál, 1797. szeptember 13. – Marosszentkirály, 1854. január 27.

író, unitárius székely püspök.

Unitárius papcsaládból származott. Apai ágon ősei a családalapító: Székely Boldizsár és Joó Anna voltak, akik 1610-ben kaptak Siménfalván Báthory Gábor fejedelemtől földbirtokot. A nemesi rangot fiuk, Miklós nyerte el 1774-ben, aranyosrákosi előnévvel. Sándor édesapja aranyosrákosi Székely István, székelykáli unitárius lelkész volt, édesanyja pedig szabédi Szekeres Klára. Zenekedvelő édesapja tanította hegedülni és énekelni. Bécsben műkedvelői koncerten Haydn egyik miséjének előadásában is közreműködött.1808-tól bentlakó diákként hat évet tanult a székelykeresztúri középtanodában. Apja papi jövedelme viszonylagos anyagi biztonságot jelentett. 1814-től a kolozsvári unitárius főakadémián teológiát, emellett a királyi líceumban jogot hallgatott. Bekapcsolódott az Önképzőkör mozgalmába és a Remény című zsebkönyv írógárdájába. 1816-ban munkatársa lett Döbrentei Gábor Erdélyi Magyar Museum című folyóiratának. 1820-ban jogot hallgatott. Mivel a dicsőszentmártoni zsinat akadémitának jelölte, be kellett járnia az unitárius vallású településeket. A továbbtanulás költségeit neki kellett előteremtenie, jogi tanulmányait magánúton végezte. 1820-tól Bécsben hallgatott teológiát, az egyetemen az ágostai és helvét hitvallású, császári és királyi teológiai tanintézetbe iratkozott be. Bécsi teológiai tanulmányait 1822. április 26-án keltezett bizonyítványa alapján dicséretes eredménnyel végezte el. 1822-től tordai pap és tanár. 1830 augusztusában a dombói zsinat igazgatónak választotta. 1823. május 6-án házasságot kötött Csipkés Erzsébettel, aki 1826-ban meghalt. Második feleségét, köpeci Nagy Rozáliát 1828. július 3-án vette el, de 1835-ben ismét özvegyen maradt. Mindkét felesége méltó segítőtársnak bizonyult. Mindketten irodalomszeretők voltak, sőt Rozália kifejezetten Kisfaludy Sándor rajongó volt. Az 1832. augusztus 23-ai nyárádszentlászlói zsinat Kolozsvárra rendelte, ahol az unitárius főgimnáziumban a történelem és a hittan okításával bízták meg, mellette 1833-ban az ürmösi zsinat Molnos Dávid egyházi főjegyző mellé segéddé nevezte ki, 1836-tól a kollégium igazgatója volt, 1836-tól a kollégium igazgatója. Tanártársai: Kriza János, Mikó Lőrinc és Jakab József voltak. 1838-tól egyházkerületi főjegyző, 1843-tól püspök helyettes, 1845-től unitárius püspök. A hét évig püspöki tisztséget betöltő aranyosrákosi Székely Sándor nevéhez fűződik az 1848. évi XX. törvénycikknek az Unitárius Egyházat az egész Magyarország területén törvényesítő határozata és a rendszeres lelkészképzés alapjainak megvetése. Püspöksége alatt rendszeresen tartott vizitációt az egyházközségekben. 1852 telén egy háromszéki püspöki körútról hazatérőben, Marosszentkirályon fejezte be életét. A kolozsvári Házsongárdi temető „Demeter-kertjében" helyezték örök nyugovóra. Emlékkövét szív, lant és könyv díszíti. Arcképét előbb fia, később Simén Domokos örökítette meg.

Aranyosrákosi Székely Sándor kapcsolatban állt Kazinczyval is, akihez szonetteket írt, de Kazinczy nem sokat törődött az ifjú szárnypróbálgatásaival. Fennmaradtak diákkori versei, ódái, szonettjei, idilljei, emlékkönyvbe írt versei és később, történelmi munkái. Musnai Ürmössy Lajos a Nemzeti Társalkodó írói között említette. E folyóiratban több történeti tárgyú, kisebb munkája látott napvilágot.Nevét az irodalmi életben eposzaival és főleg A székelyek Erdélyben című hőskölteményével örökítette meg, amely nagy hatással volt Vörösmarty epikájára is. Eposzai példaértékűek, velük úttörő munkát végzett, a hexameteres nemzeti eposz megteremtőjeként emlékeznek meg róla az irodalomtörténészek. A székelyek Erdélyben a legjobban megírt hexameteres romantikus eposzaink közé tartozik. Az 1830-as évektől történeti, egyháztörténeti kérdésekkel foglalkozott elsősorban; több, ma is használt unitárius ének szerzője. Versei, valamint a történelmi események jobb megismerését célzó munkái az Erdélyi Múzeumban (1816) és a Szépirodalmi Ajándékban (1821), a Hebében (1823–1825), a Koszorúban (1826), az Urániában (1829) és az Aglajában (1830–31) jelentek meg.

Művei

  • A székelyek Erdélyben. (hősi költemény három énekben, hexameterekben, 1822-ből. Megjelent az Igaz Sámuel hírlapíró szerkesztette Hébe szépirodalmi zsebkönyv 1823. évfolyamában.)

  • Dierniász. (hősi költemény). Hébe szépirodalmi zsebkönyv 1825. évfolyam, pp. 347-357;

  • A tanítás talptételei In: Tudományos Gyűjtemény, 1823, IV. Magyar Unitárius énekeskönyv. Kolozsvár, 1837;

  • Rege Bécs ostroma idejében, 1683. (Vienniász címen Bécs 1683-ban átélt török ostromát és felmentését akarta megírni 25 énekben, alkaioszi ódaformában, azonban csak harminchat szakaszból álló egy ének jelenik meg Rege Bécs ostroma idejében 1683 címmel.) Hébe. 1824. évf.

  • Az unitária vallás története Erdélyben. Kolozsvár, 1839;

  • Világtörténetek, tanulók és olvasók számára útmutatóul, Dittmár szerint. Kolozsvár, 1844, 2 kötet;

  • Levele Nagy Mihály özvegyéhez, dézsfalvi Simon Judithoz, Bécs, 1821. január 30. In: Aranyosvidék, 1893. 43. szám

  • Magyar Unitárius énekeskönyv (Kolozsvár, 1837)

  • A székelyek Erdélyben (Régi Magyar Könyvtár I. Bp., 1897)

  • A kenyérmezei harc (5 ének, 1817);

  • Camoens Lusiada, I. ének fordítása (1818);

  • Mohács. (Hősi költemény négy énekben, hexameterekben, írva 1824-ben Tordán. megjelent: Koszorú (a Tudományos Gyűjtemény szépirodalmi melléklete), Szép-literaturai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez. VIII. 1828. pp. 33—55;;

  • Hunyadiról szóló eposza (1830-1831);

  • Mikola Mária, hősrege 1660-ból;

Emlékezete

  • A köztudatban mint Vörösmarty Mihály előfutára vált ismertté, de a 19. század egyháztörténelmének is sokoldalú és meghatározó szereplője volt. Emlékét elsősorban az unitárius egyház őrzi. Könyvtára, mely később a kolozsvári unitárius kollégium könyvtárába került, klasszikusok, teológiai, történelmi és szépirodalmi könyvek gyűjteményét képezi.

Last updated