Balla Árpád

Brassó, 1932. április 18.-

székely orvos, gyermekgyógyász

Balla Árpád 1932. április 18-án született Brassóban, ám szülei csíki székelyek voltak. Orvosi tanulmányait Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyermekgyógyászati Karán 1957-ben érdemoklevéllel végezte el, Bukarestben védte meg disszertációját 1978-ban, majd 1979-ben megkapta az orvostudomány doktora diplomát. Felesége, Balla Melinda nyugalmazott főgyógyszerész révén Barótra került, ahol 1957-től körorvos volt, majd 1960-tól nyugdíjba vonulásáig a székelyudvarhelyi kórházban, főként annak gyermekosztályán dolgozott. A kórház gyermekosztályának tevékenységét 1982-től úgy szervezte meg és úgy dolgozott benne, hogy ott nem a betegséget, hanem a beteget kezelték. Nyugdíjba vonulása után 2013 januárjáig gyermekgyógyászati magánrendelőjében gyógyított.

A székelyudvarhelyi kórház vezető főorvosa, majd aligazgatója volt, később Hargita megye gyermekgyógyász-főorvosa, ezenkívűl a székelyudvarhelyi egészségügyi líceum tanára és igazgatója volt. Számtalan tudományos dolgozatot készített a székelyudvarhelyi gyermekközösség egészségügyi adataiból merítkezve, illetve több tudományos társaság tagja is, ezek közé sorolható a Magyar Tudományos Akadémia, a Román Gyermekgyógyász Társaság, a Magyar Orvosok Nemzetközi Akadémiája, a Magyar Egészségügyi Társaság, illetve ő a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány létrehozója.

Last updated