Benkő Loránd
Nagyvárad, 1921. december 19. – Budapest, 2011. január 17.
nyelvész, tudománytörténész, egyetemi tanár, rektorhelyettes, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
A szegedi Klauzál Gábor Gimnáziumban érettségizett. 1941-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magyar–olasz–történelem szakán, majd 1944-ben átkerült a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol egy évvel később szerzett tanári diplomát. 1946-ban védte meg bölcsészdoktori értekezését.
Diplomájának megszerzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézetében kapott tanársegédi állást, majd 1950 és 1951 között a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézeténél volt tudományos kutató, majd visszatért az addigra Eötvös Loránd Tudományegyetemmé átnevezett intézményhez, ahol adjunktusként dolgozott tovább a magyar nyelvtudományi tanszéken. 1953-ban kapta meg egyetemi docensi, 1959-ben egyetemi tanári kinevezését. Szintén 1959-ben vette át a tanszék vezetését. 1960-ban félállásban az MTA Nyelvtudományi Intézete magyar nyelvtörténeti és dialektológiai osztályának vezetőjévé is kinevezték. 1963 és 1966 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese, majd 1967 és 1974 között az egyetem rektorhelyettese volt. 1960-tól az MTA Nyelvtudományi Intézet osztályvezetőjeként is dolgozott. 1994-ben professor emeritusi címet kapott. 1995-ben távozott osztályvezetői tisztségéről.
Addigi munkássága alapján, 1952-ben megkapta a nyelvtudományok kandidátusi címét, 1960-ban megvédte akadémiai doktori értekezését. 1954 és 1960 között az MTA Helyesírási Főbizottságának elnöki tisztét töltötte be. 1965-ben választották az MTA levelező, majd 1976-ban rendes tagjává. Szintén 1965-től az MTA Nyelvtudományi Bizottságának elnöke volt 1992-ig. Emellett 1999 és 2002 között az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága elnöke volt. Ezenkívül a Szociális és a Magyar Nyelvi Bizottság tagja.
Tudományos munkásságát szakfolyóiratokban is kifejtette: 1953-tól a Magyar Nyelv szerkesztője, majd 1973-tól felelős szerkesztője, valamint szintén 1973-tól a Pedagógiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke volt 1990-ig. Több tudományos társaságban töltött be vezető szerepet: 1976-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökévé választották, 2005-ben a társaság tiszteletbeli elnökévé fogadta, valamint 1980 és 1990 között a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság alelnöke volt. 1990-1991-ben a Magyar Pedagógiai Társaság elnöki tisztét töltötte be. Több éven keresztül az Európai Lexikográfiai Szövetségben képviselte Magyarországot. 1995 és 2000 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnökeként is tevékenykedett.
Kutatási területe a magyar nyelvtörténet, a nyelvjárások, az etimológia, a nyelvföldrajz, valamint a nyelvtudomány története. Nagy jelentőségű munkája a főszerkesztésében 1967 és 1976 között készült A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, valamint az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (1991–1997). A magyar nyelvtörténeti kutatásain belül kiemelten az Árpád-kor és a felvilágosodás időszakával foglalkozott. Munkáiban összefoglalta a történeti nyelvtudomány módszertani és szemléleti kérdéseit. Emellett megszervezte és vezette az újabb magyar történeti nyelvtani kutatásokat, valamint jelentős szerepet töltött be a nyelvészképzésben.
Tudományos munkája mellett aktívan kivette részét az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportéletében is. Fiatal korában a BEAC atlétikai szakosztályában atletizált, magasugró volt, majd egy ideig a BEAC elnöke. Idős korában a sakkszakosztály tagja. Öccse Benkő Samu művelődéstörténész.
Munkái
A Nyárádmente földrajzi nevei (1947);
Magyar nyelvjárási bibliográfia (Lőrincze Lajossal, 1950);
A magyar ly hang története (1953);
Magyar nyelvjárástörténet (1957);
A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában (1960);
A magyar nyelv története (Bárczi Gézával és Berrár Jolánnal, 1967);
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–IV. Főszerk. Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai. 1967–1984. ISBN 963-05-3770-2;
Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei (1980);
Kazinczy Ferenc és kora a magyar nyelvtudomány történetében (1982);
A magyar fiktív (passzív) tövű igék (1984);
A történeti nyelvtudomány alapjai (1988);
Adalékok a székelyek korai történetéhez. In Új Erdélyi Múzeum, 1., 1990. Erdélyi-Múzeum Egyesület.
A magyar nyelv történeti nyelvtana I–II. (főszerk., 1991–1994);
Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen I–II. (főszerk., 1991–1997);
Pais Dezső (1993);
Név és történelem (1998);
Nemzet és anyanyelve (2000);
Le basi della linguistico storica (2000);
Észrevételek Erdély déli részeinek korai Árpád-kori történetéhez. In Dávid Gyula (szerk.) Erdély a keresztény magyar királyságban. Kolozsvár 2001.
Az ómagyar nyelv tanúságtétele (2002);
Beszélnek a múlt nevei (2003);
Nyelv és tudomány – anyanyelv és nyelvtudomány I–III. (2003);
A Szovárd-kérdés (2009);
Tanulmányok
Adalékok a székelyek korai történetéhez. In: Új Erdélyi Múzeum, 1., 1990, Erdélyi Múzeum-Egyesület, pp. 109-122;
Észrevételek Erdély déli részeinek korai Árpád-kori történetéhez. In: Erdély a keresztény magyar királyságban. (szerk. Dávid Gyula). Kolozsvár, 2001, 7-68;
Díjai, elismerései
Finn Oroszlánrend lovagkeresztje (1969);
Révai Miklós-díj (1980);
Pais Dezső-díj (1987);
Apáczai Csere János-díj (1991);
Déry Tibor-jutalom (1993);
Széchenyi-díj (1996) – A magyar nyelvtudomány terén kifejtett közel fél évszázados munkásságáért, mellyel nagyban hozzájárult a tudományág nemzetközi színvonalhoz történő felzárkóztatásához.
Munkácsi Bernát-díj (1999);
Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványi Fődíj (2001)
Prima díj (2006)
Emlékezete
Sírja Budapesten található, a Farkasréti temető Urnaházában a 2-es számú urnafülke
Last updated