Bethlen Gergely

Abafája, 1810. – Kolozsvár, 1867. december 23.

tisztviselő, honvéd ezredes, az olasz királyi hadsereg tábornoka

1830-ban a marosvásárhelyi királyi tábla írnokaként lépett állami szolgálatba, majd az erdélyi udvari kancelláriánál lett tisztviselő. Az 1848–49-es szabadságharc előtt nem volt katona, de 1848 augusztusában Kolozsváron részt vett a Berzenczey László parancsnoksága alatt szerveződő „Kossuth” önkéntes lovascsapat egy egységének felállításában. A Kossuth-huszároknál 1848-ban alszázados, októbertől a lovascsapat egy századának élén harcolt a román felkelők ellen. Novemberben őrnaggyá léptették elő és az önkéntes lovascsapatból szervezett 15. Mátyás király huszárezred 1. osztályának parancsnokává nevezték ki. 1849 júniusától Magyarországon tartózkodott, hogy lovassága számára felszerelést és lovakat szerezzen be. Bem József tábornok seregében, Kolozsvár feladásától Nagyszeben bevételéig végigharcolta az erdélyi hadjáratot. 1849. január 27-én Bem József hadtestparancsnok alezredessé és ezredének parancsnokává, illetve dandárparancsnokká léptette elő. A február 9-ei piski ütközet után Bem Józseffel együtt részt vett Karl Urban ezredes Borgói-szoroson át betört csapatainak kiverésében. Jelentős szerepe volt a császári hadsereg erdélyi központjának bevételét eredményező március 11-ei nagyszebeni ütközetben, ezért március 21-én Bem ezredessé léptette elő és megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Májustól az erdélyi hadsereg lovasságának főparancsnoka lett és május végén a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályával tüntették ki. Augusztus elején csatlakozott Görgei Artúr seregéhez. 1849. augusztus 11-én ő járt Görgey követeként Rüdiger cári tábornoknál. A világosi fegyverletétel után Aradon hadbíróság, majd sorozóbizottság elé állították. 1849 novemberében szabadon engedték, de utóbb politikai okokból ismét le akarták tartóztatni. Ekkor Szerbián keresztül Franciaországba menekült és kapcsolatba lépett a magyar emigrációval. 1859-ben a Kossuth Lajosvezetésével megalakult Magyar Nemzeti Igazgatóság ezredesi rangban az itáliai magyar légió lovasdandárának parancsnokává nevezte ki.

Párizsi emigrációjából 1859-ben Itáliába ment, és az átmenetileg önállósuló közép-olaszországi tartományok katonai erejének szervezésében vett részt:a magyar légió tagjaiból Pármában létrehozta a piacenzai huszárok alakulatát.1860-tól tábornok a szárd (piemonti) királyi hadseregben. Tábornoki rangban lépett át az olasz királyi hadseregbe, melynek 1867-ig, hazatéréséig, tagja maradt, 1866-ban a poroszországi magyar légióban (Klapka-légió) szolgált. A lovasság parancsnokaként részt vett a légió 1866. augusztus 3-ai akciójában, melynek során a Jablonkai-hágón keresztül benyomultak magyar területre. 1867-ben amnesztiát kapott és hazatért. Ezután haláláig visszavonultan élt.