Bíró Sándor

Alsósófalva, 1907. április 12. – Antibes, Franciaország, 1975. július 5.

pedagógus, teológus, történész

Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen, az egyetemet és a református teológiát Kolozsvárt és Párizsban végezte. Francia–román–történelem szakos diplomát a kolozsvári egyetemen szerzett (1932). Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója s főmunkatársa. 1932-től a kolozsvári református kollégium tanára, 1937-ben teológiai magántanári képesítést szerzett.

Több cikke és tanulmánya jelent meg az Ifjú Erdély, Ellenzék, Kiáltó Szó, Keleti Újság és a Magyar Nép hasábjain. Történeti kutatásainak előterében az erdélyi történelem állt. 1944 előtt megjelent főbb munkái: A bujdosó fejedelem (Hasznos Könyvtár 9. Brassó, 1936); Az ókor története (Kolozsvár, 1937); A Székelyföld egyházi és kulturális élete 1919 után (Telegdy Zoltán: A nemes székely nemzet képe c. kötetben, Debrecen, 1939); Mátyás király (A Magyar Nép könyvtára 63. Kolozsvár, 1940); A Tribuna és a magyarországi román közvélemény (ETF 128. Kolozsvár, 1941). Sajtó alá rendezte Oroszhegyi Józsa Román élet c. munkáját (Erdélyi Ritkaságok 5. Kolozsvár, 1942).

A második világháború után Magyarországon fejtett ki történetírói munkásságot. Szilágyi Istvánnal szerkesztette A magyar református egyház története (Budapest, 1954) c. kötetet. Bălcescu Miklós a magyar és román nép összefogásáért c. tanulmánya (Budapest, 1954) a román-magyar kapcsolatokkal foglalkozott. Végül egy történeti módszertani kötetet írt: Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében (Budapest, 1960).

Magyarországon különböző középiskolákban tanított, 1961-ben kandidátusi fokozatot szerzett a neveléstörténet témakörből, 1954-59-ig, majd újból 1964-től 1972-es nyugdíjazásáig lehetett az ELTE oktatója ill. főmunkatársa a Kelet-Európa Tanszéken. Váratlanul hunyt el Antibes-ben, ahol Franciaországban élő fiát látogatta meg.