# Csorba András

Brăila, 1927. augusztus 25. – Marosvásárhely, 1987. augusztus 24.

*székely színész, színészpedagógus, színigazgató, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet rektora*

Édesapja Csorba István csíkszentdomokosi cipészsegéd volt, aki az 1920-as évek elején Brăilában kapott munkát. Itt ismerkedett Csűdör Bertával, aki cseléd volt. 1940-ben a család Marosvásárhelyen telepedett le. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Kereskedelmi Reál Iskolában végezte. Rendszeresen szerepelt színielőadásokban. 1952-ben végzett Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. Első színpadi szerepe első éves főiskolásként volt Grigulisz: Agyag és porcelán című darabjában Igor századost alakította. Vizsga előadása 1952-ben Boroszina–Davidson: Harmadévesek című színművében Andrej alakjának megformálása volt. A marosvásárhelyi Székely Színház tagja lett. 1954-től tanított a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, 1981 és 1987 között pedig az intézet rektora volt. 1970-től 1973-ig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója volt, 1973-ban lemondott tisztségéről. Magyarországon egyetlen filmben szerepelt, az 1962-ben Gertler Viktor rendezésében készült Az aranyember című filmben Tímár Mihály szerepét alakította.

## Színpadi szerepei

* Csiky Gergely: Ingyenélők....Darvas Károly;
* Kincses Elemér: Porond....Péter, a késdobáló;
* Bródy Sándor: A tanítónő....Ifj. Nagy;
* Gyurkó László: Szerelmem, Elektra....Oresztész;
* Szabó Lajos: Mentség....Misztótfalusi Kis Miklós;
* William Shakespeare: Othello....Othello;
* Richard Nash: Az esőhozó ember....Fille;
* Niccolò Machiavelli: Mandragora....Callimaco;
* Vasile Lovinescu: Élet és halál játéka a hamusivatagban....Apa;
* Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde....Csongor;
* Makszim Gorkij: Kispolgárok....Nyil;
* Moreto: Donna Diana....Don Carlos;
* Kós Károly: Budai Nagy Antal....Budai Nagy Antal;
* Shakespeare: A makrancos hölgy....Petruchio
* Tennessee Williams: A vágy villamosa....Stanley;
* Lev Nyikolajevics Tolsztoj: A sötétség hatalma....Nyikita;
* Gorkij: Nyaralók...Bazsov;
* Anton Pavlovics Csehov: Három nővér....Andrej;
* Shakespeare: Machbeth....Machbeth;
* Kováts Dezső: Vihar a havason....Pintea Jóska;
* Borisz Gorbatov: Apák ifjúsága....Rjabinyin;
* Csehov: Platonov szerelmei....Oszip;
* Heltai Jenő: A néma levente....Agárdi Péter;
* Rostand: Cyrano de Bergerac....Carbon kapitány


---

# Agent Instructions: Querying This Documentation

If you need additional information that is not directly available in this page, you can query the documentation dynamically by asking a question.

Perform an HTTP GET request on the current page URL with the `ask` query parameter:

```
GET https://siculia.gitbook.io/szekelyfold-hires-emberei/csorba_andras.md?ask=<question>
```

The question should be specific, self-contained, and written in natural language.
The response will contain a direct answer to the question and relevant excerpts and sources from the documentation.

Use this mechanism when the answer is not explicitly present in the current page, you need clarification or additional context, or you want to retrieve related documentation sections.
