Daniel Gabor

Vargyas, 1854. december 2. – Szőny, 1919. június 4.

politikus, országgyűlési képviselő

Daniel Gábor a későbbi Udvarhely vármegyei főispán fiaként született az udvarszéki Vargyason, unitárius főrendi családba. Jogi tanulmányai után ügyvédi vizsgát tett. Mindössze 24 éves volt, mikor az 1878-as választásokon a Szabadelvű Párt jelöltjeként az oklándi kerületben országgyűlési képviselővé választották. A következő két választáson is onnét jutott a parlamentbe, mígnem az 1887-es választásokon a székelyudvarhelyi kerület képviselője lett. 1892-ben újfent az oklándi, 1896-ban és 1901-ben pedig az oláhfalui kerület küldte az országgyűlésbe. Közben a párton belül is lépdelt felfelé a ranglétrán egészen az alelnökségig. Ezen posztján tevékeny részese volt a később az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válsághoz vezető Tisza-féle erőszakos kormányzásban illetve ebből adódóan saját pártja megsemmisülésében. 1902-ben az Erdélyi Unitárius Egyház köri felügyelői tisztségét is betöltötte, valamint két választási cikluson át (1903-ig) a képviselőház alelnöke is volt.

Daniel Gábor 1904. november 18-án nyújotta be azt az ellenzéki obstrukció letörésére készített házszabály-módosítási javaslatot, aminek megszavazására Perczel Dezső házelnök egy zsebkendő meglengetésével adott jelet párttársainak. A „zsebkendőszavazásként” elhíresült esetet követően az ülést berekesztették és csak december 13-án ültek össze a képviselők megint. A következő ülésnapig eltelt idő alatt az addig ezer felé tagolt ellenzék Szövetkezett Ellenzék néven egyetlen választási pártba tömörült, míg a Szabadelvű Párt tagságának jelentős része kilépett a pártból, köztük volt miniszterelnökök is, mint Széll Kálmán, vagy Bánffy Miklós, illetve más prominens politikusok, mint például Wlassics Gyula, Teleki Pál, ifj. Andrássy Gyula, stb. December 13-án aztán ahogy összeültek a képviselők hamar heves szóváltás majd dulakodás alakult ki, végül az ellenzékiek szinte teljesen szétverték a tisztelt ház bútorzatát, annak darabjaival még a kiérkező karhatalmistákra is rátámadtak.

Az ellenzéki pártszövetség az 1905-ös választásokon abszolút többséget (56,17%) szerzett. Ugyan Daniel maga is bejutott a parlamentbe, a történelmi vereség (a szabadelvűek gyakorlatilag 1865 óta vezették az országot) súlyos belpolitikai válságot okozott, melynek egyik záróakkordjaként 1906 áprilisában, kevesebb, mint egy hónappal az 1906-os választások előtt a Szabadelvű Párt jogutód nélkül feloszlott. 1905 után legközelebb csak az 1910-es választásokon nyert mandátumot, újfent az oláhfalui körzetből és egyúttal újra alelnök lett, de már a Nemzeti Munkapárté, ami gyakorlatilag a Szabadelvű Párt folytatása volt.