Egyed László

Fogaras, 1914. február 12. – Budapest, 1970. július 11.

geofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja

Több mint 100 cikket publikált, valamint ő írta 1956-ban A Föld fizikája című könyvet. Christoph Hilgenberggel, Samuel Warren Carey–vel és Pascal Jordannal együtt a földtágulási elmélet híve volt, mely a globális lemeztektonika-elmélet kiegészítő modellje. Munkásságának zömét az erre vonatkozó kutatások tették ki. Egyed a Föld tágulását évente 1 mm-re tette (500 km a kambrium óta). A gravitációs állandó csökkenésére vonatkozó elméletét számos konferencián ismertette. Beválasztották a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság, a COSPAR héttagú elnökségébe. Magyarországon új, korszerű szeizmológiai obszervatóriumok hálózatát hozta létre és elindította a hazai paleomágneses kutatásokat.

Másik közismert elmélete a Föld vasmagos modelljének alternatívája. A Goldschmitt-féle vasmagos modellben a Föld erősen rétegzett, a mélységi övezetek összetételükben is elkülönülnek egymástól. Az Egyed-féle vasmag nélküli modell nagyjából homogén összetételű Földet feltételez. Jelenleg a vasmagos modell az általánosan elfogadott, azonban minden olyan jelenséget, amelynek megoldására Goldschmitt a vasmagos modellt alkalmazta, a vasmag nélküli modell is magyaráz. Így például a Föld mágneses mezejének létére nem kell vasból álló magot feltételezni, mivel az Egyed-féle modellben a magot elfajult plazmaállapotú, mozgó anyag alkotja, amely dinamóelven szintén generál mágneses mezőt. A Föld átlagsűrűségének magyarázásához sem szükséges az egyre nagyobb sűrűségű rétegek feltevése, mivel a nagy nyomás alatt összepréselődő anyag szintén a kívánt eredményhez vezet. Emellett a vasmagos modell nem képes magyarázni azt a körülményt, hogy ha a Föld belsejében konvekciós áramlatok vannak, miért nem keverednek a rétegek.

Művei:

  • A Föld fizikája (1965);

  • A földrengések és a Föld (1966);

  • Die Erdbeben und die Erde (1971);

Last updated