Élthes Gyula

Csíkszereda, 1885 – Budapest, 1957

szerkesztő, jogtudományi szakíró, egyetemi tanár, a jogtudományok doktora

Középiskolai tanulmányait a csíksomlyói főgimnáziumban fejeztébe 1902-ben. 1907-1922 között, tizenöt éven át a Csíki Lapok szerkesztője volt. Kezdetben a lap főmunkatársa, majd Fejér Antal mellett társszerkesztője volt, később felelős szerkesztője.

„Ez idő alatt ő volt a lap szellemi irányítója és tényleges szerkesztője. A lap minden rovatát ő állította össze" - írja Endes Miklós Csík; Gyergyó- és Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története című könyvében.

Dr. Élthes Gyula megírta a Csíki Lapok huszonöt éves történetét, amelyet a lap 1912. decemberi jubileumi száma közölt. A világháború idején a Csíki Lapok napilap lett, ez idő alatt a napi megjelentetés nehéz feladatát vállalta. 1922 márciusától Budapesten egyetemi tanárként tevékenykedett, a Kihágási Tanács büntetőbírája és kormányfótanácsos volt. Jogtudományi munkái közül kiemelkedő. A rendőri büntetőjog tára I-IV. (Budapest, 1940). Portréját Márton Ferenc festőművész rajzolta, akiről könyvet írt Márton Ferenc élete és müvei címmel (Budapest, 1940).

Forrás

  • Neves Csíkiak. Kájoni János megyi Könyvtár. (összeállította Kelemen Katalin). Csíkszereda. 2008

Last updated