Felvinci Takács Zoltán

Nagysomkút, 1880. április 7. – Budapest, 1964. december 4.

székely művészettörténész, egyetemi tanár

Középiskoláit Nagybányán és Kolozsvárt végezte, egyetemi tanulmányait Budapesten. A jogi tanulmányok mellett festeni is tanult a budapesti mintarajziskolában, mint Hollósy-tanítvány Münchenben, Nagybányán és majd Berlinben festőnek készült, ezután a művészettörténettel és azon belül a kelet-kutatással jegyezte el magát. A Hopp Ferenc-féle keleti gyűjteményből ő hozta létre Budapesten a Kelet-Ázsiai Múzeumot, melynek igazgatója is lett. Művészeti írásainak súlypontjában a Kelet művészete állt, de behatóan foglalkoztatta Dürer, akiről könyvet írt (1909), a nagybányai festőkolónia története, valamint – különösen keleti kapcsolataiban – a régi és újabb erdélyi művészet. Az I. világháborút megelőző években kritikai hozzáállással követte a nagybányai művésztelep fejlődését, később alapos, forrásértékű tanulmányokban mérte fel az alapító mesterek közül Hollósy Simon és Thorma János munkásságát.

Az 1930-as években hosszabb utazást tett a Távol-Keleten. Élményeiről útikönyvben számolt be, többek között színes leírást adva a kínai császárok csengtöi nyári rezidenciájáról, ami azóta a világörökség része lett.

Az erdélyi művészettel foglalkozó kutatásai akkor válnak elmélyültebbé, miután 1940-ben az egyetemes művészettörténet tanárává nevezték ki a kolozsvári egyetemre. Tanársegédje Raoul Șorban román művészettörténész. Rendezője volt 1941 szeptemberében a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban megnyílt művészeti kiállításnak: az anyagot a régi egyházi művészet, az ötvös- és ékszerművészet, a festészet és háziipar maradandó értékeiből gyűjtötte össze, a gótikától a 20. század művészetéig. A következő év tavaszán, ugyancsak Kolozsvárt, a keleti művészet erdélyi kincseiből rendezett kiállítást, India, Kína és Japán művészetét 40 oldalon tárgyaló tanulmányt közölve az igényes és pontos katalógusban (Keleti művészeti kiállítás, Kolozsvár, 1942).

Fő kutatási területei Albrecht Dürer festészete és a régi német művészet, a 19-20. század fordulójának magyar képzőművészete, Ázsia művészete és a magyarországi népvándorlás korabeli művészet kapcsolatai. A Barabás Miklós Céh bírálóbizottságának külső tagjaként több kiállítás rendezője és szakavatott értékelője. 1943 tavaszán az ő rendezésében nyílt meg a kolozsvári sétatéri műcsarnokot felavató tárlat. Több írását közölte A Hírnök (1941) és a Pásztortűz (1941-42). Antifasiszta körök felhívására értékes írással járult hozzá a 48-as Erdély c. kiadvány (Kolozsvár, 1943) sikeréhez. Ebben az időben rendezte sajtó alá A Kelet művészete (Budapest, 1943) és Some premises of Islamic ornamental system (Bp. 1943) c. munkáit.

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemről 1947-ben kiutasították, visszament a szegedi egyetem bölcsészkarára, ahol 1939-40-ben, majd 1947-1950. december 31-ig volt alkalmazásban, ekkor számos más tanszékkel (pl. a nyugati nyelvek tanszékei) együtt a művészettörténeti tanszéket is megszüntették. Élete utolsó éveiben egykori mesteréről, Hollósy Simonról tett közzé tanulmányokat a Művészettörténeti Értesítő c. budapesti folyóiratban és a keleti képzőművészetekről az Iparművészeti Múzeum évkönyveiben.

Társasági tagság (válogatás)

• Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társaság (választmányi tag, 1922-1935);

• Kőrösi Csoma Társaság (alapító tag);

• Magyar Keleti Társaság (alapító tag és ügyvezető alelnök, 1932-1946);

• Magyar Nippon Társaság (alapító tag, alelnök 1932-1944)