Fodor Sándor

Csíksomlyó, 1927. december 7. – Kolozsvár, 2012. március 28.

székely író, műfordító

Csíksomlyón született, és már kamaszfejjel találkoznia kellett a háború borzalmaival. A Csíkszeredai Római-katolikus Főgimnáziumban érettségizett, majd a Bolyai Tudományegyetemen államvizsgázott, román-német szakon. Nagyszentmiklóson tanárként dolgozott. 1951-ben kötötte össze életét Nagy Éva festőművésszel, az 1950-es években született két leányuk Éva Veronika és Eszter. 1951 és 1956 között a kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó, 1956-tól 1988-ig a Napsugár erdélyi gyermeklap szerkesztője volt. 1990 és 1991 között nyugdíjazásáig a Keresztény Szónál szerkesztő. Nyugdíjas éveiben is aktívan írt. Több hazai és nemzetközi elismerésben részesült.

Irodalmi pályafutását novellistaként kezdte. Első megjelent kötete 1954-ben látott napvilágot Bukarestben, „Fehérfenyő” címmel, amely elbeszéléseket, karcolatokat tartalmaz. Ezt követően sorra jelentek meg elbeszéléskötetei, de kisregényeket is írt. Írásaival belopta magát a hazai közönség, főleg a székelyföldi csíki emberek szívébe. Műveit a székely humor, a drámai életképek, helyzetek és az abszurd vonások jellemzik. Igazi áttörést a Csipike meseregény-sorozatával aratta, amelyet több nyelvre is lefordítottak. Első része „Csipike, a gonosz törpe” címen jelent meg, 1966-ban. A meseregény elsősorban a gyerekekhez szól, azonban derűje és mély filozófiai mondanivalója révén a felnőtt olvasóközönséghez is.

Az 1997-ben Csíkszeredában kiadott „Levelek hazulról – haza” c. írásgyűjtemény a Hargita Népe c. napilapban megjelent cikkeit közli. A mai ember problémáira próbál orvosságot találni. Itt említi meg, hogy neki a haza két pólusra tevődik: az egyik szülőföldje Csíksomlyó és Csíkszereda, a másik Kolozsvár. Ez utóbbiban hunyt is el, életének 85. esztendejében.

Művei

  • Fehérfenyő, elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1954

  • Gyöngyvirágos puszta, elbeszélések, Bukarest, 1955

  • Fújja a szél, fújja, elbeszélések, karcolatok, Kolozsvár, 1957

  • Táborozók, elbeszélések, Bukarest, 1959

  • Új barátok, elbeszélések, Bukarest, 1960

  • Jóska meg a sóska, karcolatok, Bukarest, 1962

  • Elveszett egy kicsi leány, karcolatok, Bukarest, 1964

  • Önarckép, kisregény, Bukarest, 1964

  • Csipike, a gonosz törpe, mese, Bukarest, 1966 On-line elérés

  • Krónika, regény, Bukarest, 1966

  • Mit gondol az öreg pisztráng?, elbeszélések, karcolatok, Bukarest, 1967

  • Csipike és Kukucsi, mese, Bukarest, 1968

  • Orbán Balázs nyomdokain, riportok [Beke Györggyel és Mikó Imrével], Bukarest, 1969

  • Szellemidézés, verses történelmi interjúk, Bukarest, 1969

  • Csipike, a boldog óriás, mese, Bukarest, 1970

  • A Büdösgödör, kisregény, 1970

  • Nehézvíz, kisregény, Bukarest, 1971

  • Megőrizlek, kisregény, Bukarest, 1973

  • Csipike, az óriás törpe, mese, Bukarest, 1974

  • A felnőttek idegesek, kisregény, Kolozsvár, 1974

  • Mosóteknőben a világ körül, gyermektörténetek, Bukarest, 1976

  • Egy nap – egy élet, regény, Bukarest, 1976

  • Tíz üveg borvíz, kisregény, Bukarest, 1979

  • Képeslapok az Óperencián innen és túlról, útijegyzetek, Kolozsvár, 1982

  • Tűzoltózenekar, válogatott novellák, Kriterion, Bukarest, 1983

  • Az ígéret földje, regény, Bukarest, 1984

  • Fülöpke beszámolói, karcolatok, Bukarest, 1984

  • Fekete-erdő, kisregények, Bukarest, 1986

  • Bimbi tábornok, regény, Bukarest, 1986

  • A merénylő, elbeszélések, Bukarest, 1988

  • Ki ez? Egy önéletírás műhelyforgácsai, anekdoták, Bukarest, 1989

  • Csipike és a gonosz ostoba, mese, 1990

  • Csipike, bolgár kiadás, 1990

  • Az első hó, novellák, karcolatok, 1991

  • A csíksomlyói ferences könyvtár kincseiről, Csíkszereda, 1991

  • Édesvackort Csipikének, 1993

  • Csipike és Tipetupa, Csíkszereda, 1996

  • Levelek hazulról – haza, Csíkszereda, 1997.

  • Bimbi tábornok, Kriterion, 1998

  • A tizenegyedik üveg, Kriterion, 2001

  • Hány nyelven szól az ördög?, Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2002

  • Sündisznóállás, Csíkszereda, 2002

  • Mit gondol az öreg pisztráng?, Válogatott novellák, Pont kiadó, 2003

  • A vén bajuszos, Pallas-Akadémia Csíkszereda, 2003

  • Mária lábától a sündisznóállásig , Hargita kiadó, Csíkszereda, 2005

  • Fülöpke beszámolói, Mentor kiadó, Marosvásárhely, 2006

  • Csipike, bolgár kiadás, 2010;

Emlékezete

  • Születésének 90. évfordulója alkalmából Lövétei Lázár László költő, Molnár Vilmos író és Szekeres Adorján szociológus kezdeményezik egy szoborcsoport elkészítését.

Last updated