Gálffy Mihály

Firtosmartonos, 1817 – Marosvásárhely, 1854. március 10.

székely vértanú, ügyvéd, kardvívóbajnok

A nagy múltú székely primor Gálffy család martonosi ágának unitárius vallású sarja. Elemi iskoláit szülőfalujában, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban, az alma materében rendezett, nagyszabású kardvívóversenyen, mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája volt, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Megnősült, három gyermeke született. Testvér-bátyjának dédunokája, Lányi Zsolt kisgazdapárti magyarországi országgyűlési képviselő (1990 és 2002 között). Oldalági leszármazottai még Gálffy Bódi Tamás festő-grafikusművész, Gálffi László színművész és Meister Éva színművésznő, akinek szépanyja Gálffy Mária, Mihály húga volt.

A család szombatfalvi ágának nevezetes tagjai: Gálffy Ignác (1859-1940) a magyar kereskedelmi szakoktatás úttörője, a miskolci kereskedelmi iskola alapítója (ott utca is viseli nevét) és fia Gálffy Imre, Miskolc 1944 és 1952 között hivatalban volt, tragikus sorsú polgármestere.

A Makk József nevével fémjelzett Makk-féle összeesküvésben fölkérték, hogy a száműzetésből való hazatérését tervezgető Kossuth Lajos erdélyi hatalomra jutását előkészítse. Minden a legnagyobb titokban folyt, de a francia kormány a megígért segítség helyett elárulta a magyarokat közös ellenségüknek, a bécsi kamarillának. Azok addig semmit sem tudván a dologról, kémeket küldtek ki Erdélybe, majd újabb árulás folytán (a beépült áruló Bíró Mihály kisgörgényi földbirtokos volt, aki már 1848-ban is gyanúsan viselkedett, 1849-ben pedig alkalmasint beszervezték az osztrák hatóságok) az összeesküvést felgöngyölítették, vezetőit Bécsben felségárulás vádja alá helyezték, s kötél általi halálra ítélték.

Gálffy Mihályt, sógorát, Török Jánost, a református kollégium vallás-, erkölcs- és földrajztanárát és Horváth Károly földbirtokost, akinek balavásári szőlejében a hazafiak egykor találkoztak, Benedek Dániel és Bertalan László ismeretlen foglalkozású (az obeliszken nem is szereplő) székely mártírokat a zokogó nép között állig fölfegyverzett katonák hurcolták Marosvásárhelyen végig, a vesztőhelyre. A részvét és tiltakozás jeléül a lakosok minden ablakba fehér szalagot tűztek. A Postaréten akasztással végezték ki őket 1854. március 10-én. Tetemüket ott, helyben földelték el, mésszel való leöntésüktől, a közhangulat miatt, eltekintettek. Gálffy feleségét, Rozáliát szintén halálra ítélte Haynau, az osztrák császár azonban nem engedélyezte nők kivégzését, így Kufstein várbörtönében, rabságban halt meg, három árvájukkal nem tudni, mi történt ezután.

Emléküket az 1875. június 27-én felavatott Székely vértanúk emlékműve őrzi.