Gergely Sámuel

Lukafalva, 1845. április 2. – Kővárhosszúfalu (?), 1935. március 28.

történész

Gergely Lajos pedagógus testvéröccse. Marosvásárhelyen tanult teológiát, 1868-ban tett lelkészi vizsgát. 1871-ben a marburgi egyetemet látogatta, majd a Budapesti- és a Kolozsvári Egyetemen volt bölcsészhallgató. 1879-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Tíz évig volt nevelő a gróf Teleki családnál. 1884-ben tanítványát Párizsba kísérte, ahol két évig a Sorbonne-on és a College de France-on történeti és irodalmi tanulmányokat folytatott. Külföldi útjáról hazatérve 1889-ben a kolozsvári egyetemen lett az európai történelem magántanára, 1896-tól pedig címzetes nyilvános rendkívüli tanára. 1931-től a Teleki család birtokainak főszámvevője lett. I. Rákóczi György fejedelem és Thököly Imre fejedelem francia kapcsolataival foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából sajtó alá rendezte Teleki Mihály leveleit és iratait.

Művei

  • XIV. Lajos és a spanyol örökösödés kérdése a pyrenei békétől az aacheni békéig 1659–1668. Kolozsvár, 1879;

  • Adalék „Bethlen Gábor és a posta” czímű közleményhez I. Magyar Történelmi Tár 3/5. (Gergely Samu). 1882;

  • Alvinczi Péter okmánytára III. kötete. A Magyar Tudományos Akadémia történeti bizottsága megbizásából közzétették Gergely Samu és Pettkó Béla. Budapest, 1887;

  • Teleki Mihály levelezése (A római szent birodalmi gróf széki Teleki család oklevéltára) I–VIII. Szerk. Gergely Samu. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1905–1926;

Tamulmányok, közlések

  • Bethlen Gábor levelei feleségéhez Károlyi Zsuzsannához, Bethlen Gábor és a porta. (Bölcseletdoktori értekezés) Történelmi Tár. 1882–83;

  • Okiratok az interregnum történetéhez Bethlen Gábor halála után. Történelmi Tár. 1884;

  • Borsos Tamás emlékirata 1630. január 22–28. budai követségéről. Történelmi Tár. 1884;

  • Brandenburgi Katalin és Bethlen István összeköttetése a portával. Történelmi Tár. 1885;

  • Az 1636. évi mozgalmak történetéhez. Történelmi Tár. 1885;

  • Kétszáz évi háborúk történetéhez. Történelmi Tár. 1886–88;

  • Tökölyi Imre és a franczia diplomatia. Történelmi Tár. 1886–88;

  • I. Rákóczi György összeköttetése Francziaországgal. 1889;

  • A reuniáló kamarák és Magyarország 1679–1683. Erdélyi Muzeum-Egylet, Kolozsvár, 1889;

Last updated