Gödri Ferenc

Sepsiszentgyörgy 1862. október 3. - Sepsiszentgyörgy, 1913. július 5.

Sepsiszentgyörgy város polgármestere

Gödri Ferenc Lengyel Lujzával kötött házasságából szülelett. Gödri Ferenc középiskolai tanulmányait a nagyenyedi kollégiumban, a jogiakat pedig Budapesten végezte. Az 1889-ik esztendőben lépett Sepsiszentgyörgy város szolgálatába mint rendőrkapitány, de rövid idő alatt főjegyzővé, majd pedig 1895-ik évben egyhangúlag polgármesterré választották.

Két évtizedes polgármestersége alatt Sepsiszentgyörgyön gyárak, közintézmények létesültek, utcákat, terek szabályoztatott. Legszebb és legmaradandóbb alkotása a Székely «Nemzeti Múzeum» hajlékának felépítettése, amelybe székely nemzet százados ereklyéi kerültek elhelyezésre. Hirdette, hogy a székely Nemzeti Múzeum életkérdés, mert lenni kell egy helynek, hova hitet, reménységet meríteni eljárhasson az ivadék és ahol megtanulhassa azt, hogy, «amelyik nemzet nem tiszteli nagyjait, az nem érdemes az életre». Nagy elfoglaltsága mellett is elég élénk irodalmi munkásságot rejtett ki. Genealógiai, heraldikai cikkei a szigorúan vett tudományos körökben is megállták helyüket.

Gödri Ferenc 1913 június hó 8-án a város ügyeinek érdekében Budapesten járt, ahol vérmérgezést kapott, innen 22-én már betegen tért vissza. Habár az orvosok mindent elkövettek, hogy megmentsék, 1913. július 5-én meghal.

Last updated