György Attila

Csíkszereda, 1971. augusztus 15. –

író, újságíró, szerkesztő

A csíkszeredai Matematika-Fizika Líceumban (ma Márton Áron Gimnázium) végzett. 1991 és 1997 között újságíróként, az Ifi Fórum, If, Zabhegyező nevű ifjúsági folyóiratok főszerkesztőjeként, valamint az Erdélyi Napló munkatársaként működött. 1999-ben szerkesztette a Könyvjelző című erdélyi könyvszakmai folyóiratot, illetve az Internetto Transsylvaniae nevű internetes portált. 1997 óta szerkesztője a Székelyföld című kulturális folyóiratnak.

Novellái, publicisztikái romániai és magyarországi folyóiratok hasábjain egyaránt rendszeresen jelennek meg. A Magyar Írószövetség és a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának egykori intendánsa. 2011. március 12-én a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából szervezett átadáson József Attila-díjban részesült Budapesten.

Munkái

  • Ki olyan mint a Sárkány (novelláskötet), Csíkszereda, Kájoni Kiadó, 1995;

  • A boszorkányok feltámadása. (traktátus) Erdélyi Híradó. Kolozsvár, 1997;

  • Történetek a nyereg alól. (novelláskötet), Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 1999;

  • Csíki székely krónika. (szerk. György Attila); Hargita, Csíkszereda, 2000;

  • Harminchárom. (regény), Magyar Könyvklub, Budapest, 2002;

  • Harcosok Könyve. (traktátus), Irodalmi Jelen Kiadó. Arad, 2005;

  • Az én státusom. (publicisztikák), Havas Kiadó. Kézdivásárhely 2005;

  • Harcosok könyve. A boszorkányok feltámadása; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2007;

  • Hajós a kikötőben. Méry Ratio Kiadó. Somorja, 2009;

  • Tájképek, harcosokkal; ARTprinter, Sepsiszentgyörgy, 2011;

  • .áetriuxa avagy Macskalauz haladóknak. ARTprinter Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2012;

  • Bestiarum Siculorum; Sétatér Kulturális Egyesület, Kolozsvár, 2013;

  • Lucius Caius Tarquinius Porsenna: Emlékiratok. György Attila tolmácsolásában; Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2018;

  • Kerek a világ. ARTprinter Könyvkiadó. Sepsiszentgyörgy, 2018;

  • Bestiarium siculorum. Transzilvállatok, avagy azon székely lények jegyzéke, amelyek vagy valamik, vagy mennek valahová. Előretolt Helyőrség Íróakadémia – Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., Budapest, 2019;

Díjai

  • A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíja

  • Bálint András-emlékdíj

  • A Tokaji Írótábor Kuratóriuma díja, 2002;

  • József Attila díj, 2011;

Last updated