Jancsó Elemér

Marosújvár, 1905. április 10. – Kolozsvár, 1971. november 12.

irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő

Írói álnevei: Dezséri György, Újházy Elemér

Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, ezt követően az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti tudományegyetem magyar és francia szakos hallgatója volt. A doktori cím megszerzése után két évig a párizsi Sorbonne-on tanult. Az 1929–30-as tanévben államvizsgázott a kolozsvári egyetemen. 1942-ig egykori iskolájának tanáraként dolgozott, utána az 1942–1945 között az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársa, majd 1945-től a Bolyai Tudományegyetem, illetve az egyesítés után haláláig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalmi tanszékének vezető professzora volt.

Munkatársa volt az Ifjú Erdély, Erdélyi Irodalmi Szemle, Erdélyi Múzeum, Pásztortűz, Független Újság és a Korunk című folyóiratoknak, napilapoknak. 1939-ben az ő szerkesztésében indult el az Erdélyi Ritkaságok című sorozat, amelyben az erdélyi történelem és művelődéstörténet szempontjából figyelemre méltó kéziratok jelentek meg. Cikkei jelentek meg a fentieken kívül a Székely Szó, Keresztény Magvető, Igaz Szó, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Széphalom és a Nyugat hasábjain is. Kéziratban maradt a kolozsvári színházról írt monográfiája.

Irodalomtörténészi munkássága elsősorban a felvilágosodás és a reformkor tárgykörben mozgott, tanulmányainak tárgya többek között Aranka György, Batsányi János, Barcsay Ábrahám, Bod Péter, Döbrentei Gábor, Gyarmathi Sámuel, Jósika Miklós volt.

Ritka könyvekbõl, irodalmi levelezésből, újság- és folyóirat-gyűjteményekből álló hagyatéka részben az Országos Széchényi Könyvtárba került.

Művei

  • Északafrikában. Kolozsvár, 1931;

  • Északi rokonainknál. Nagyvárad, 1932;

  • Az erdélyi magyar líra tizenöt éve. Kolozsvár, 1934;

  • Erdély irodalmi élete 1918-tól napjainkig. Budapest, 1935;

  • Az erdélyi magyarság életsorsa nevelésügyének tükrében 1914–1934. Budapest, 1935;

  • A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a XVIII. században. Kolozsvár, 1936;

  • Az erdélyi színészet hőskora. Kolozsvár, 1939;

  • Reményik Sándor élete és költészete. Kolozsvár, 1942;

  • Bölöni Farkas Sándor élete és munkássága 1795–1842. Kolozsvár, 1942;

  • Aranka György levelezése. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. Kolozsvár 1947;

  • Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai. Bukarest, 1955;

  • A felvilágosodástól a romantikáig. Bukarest, 1966;

  • A magyar irodalom a felvilágosodás korában. Bukarest, 1969;

Tanulmányok

  • A bukovinai magyarok mai helyzete. Magyar Szemle 1934. pp. 14-21.

  • A bukovinai magyarok. Korunk (1938), 1. sz. pp. 46-52.

  • Irodalomtörténet és időszerűség. Irodalomtötténelmi tanulmányok 1929–1970. Bukarest, 1972;

  • Kortársaim. Tanulmányok, cikkek, portrék, bírálatok 1928–1971. Bukarest, 1976;

Last updated