János Pál

Csíkdánfalva, 1921. június 4. –

székely muzeológus, néprajzi író

Iskoláit szülőfalujában és Csíkszeredában végezte, Marosvásárhelyen 1941-ben tanítói képesítést szerzett. Előbb tanító Jobbágytelken, Csíkdánfalván és Gyergyóremetén, 1949-től a csíkszeredai Pedagógiai Iskola tanára, majd igazgatója. 1952-től Csík rajonban tanfelügyelő, 1959-től a Csíkszeredai Múzeum őre, 1964-től igazgatója. Közben a Babeş–Bolyai Egyetemen mint magyar nyelv és irodalom szakos tanár fejezi be tanulmányait.

Muzeológiai munkássága mellett sokrétű tudományos, publicisztikai tevékenységet fejt ki. Cikkei, tanulmányai magyar és román nyelven a marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi, székelykeresztúri múzeumok évkönyveiben, az Aluta, Studii şi cercetări de istorie veche, Hargita hasábjain jelentek meg; írásaiban helytörténettel, természetjárással, tárgyi és szellemi néprajzzal, a múlt kiemelkedő személyiségeivel, népi értékek hasznosításával foglalkozik.

Dolgozatai közül különlenyomatban is megjelent Csíkszeredában:

• Csíki szőttes szoknya, rokolya (1970);

• Lăzi de zestre din Ciuc – Csíki írott szuszékok (1971);

• Adalékok a XVIII–XIX. századi csíki népviselethez (1971);

• Cultura Jigodin, o cultură cu ceramica murală (Petre Romannal és Horváth Csabával, 1973);

• Csíkból előkerült alakos kályhacsempék (Demény István Pállal és Kristó Tiborral, 1980).

Szerkesztette a Nagy Imre-fametszetek c. kisalbumot (Csíkszereda, 1978) és Simó Györggyel együtt összeállította a festőművész csíkszeredai és zsögödi adományainak és hagyatékainak jegyzékét Nagy Imre posztumusz Följegyzések c. naplója (1979) függelékében.