Kacsó Sándor

Mikháza, 1901. február 21. – Kolozsvár, 1984. február 17.

székely író, szerkesztő, közíró, tanulmányíró

Írói álneve: Őrhegyi Sándor

Szülőfaluja a nyárádmenti Mikháza. Tanulmányait a nyárádremetei iskolában kezdte, majd a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban folytatta. Ezt követően egy évig a kolozsvári Tanárképző Intézet, két évig a I. Ferdinánd Egyetem hallgatója volt. Első verseit a Jövő Népe közölte, 1922-től a kolozsvári Előre ifjúsági folyóirat, 1923 és 1925 között a Keleti Újság, 1925-től 1927-ig az Újság munkatársaként működött. Kezdettől az Erdélyi Helikon munkaközösségének tagja volt, az úgynevezett székely írócsoporthoz tartozott. 1926-ban az első marosvécsi találkozón megkapta Kemény János alapítványának irodalmi díját.

Párizsi tanulmányútja után, 1927 őszétől belső munkatársa, 1938-tól 1940-ig, a lap betiltásáig, a Brassói Lapok főszerkesztője volt. 1937 őszén, a fasizmus előretörésével szembeszegülve, Kacsó Sándornak volt bátorsága kimondani: "Mi az erdélyi magyarság és a román nép épitő együttélésének a feltételeit és útját keressük!". Ő hirdette egyik cikkében azt az alapvető elképzelést is, miszerint "Kisebbség ... csak humanista politkát vallhat magáénak." A második bécsi döntés következtében a Romániánál maradt Dél-Erdélybe, Nagyenyedre költözött. A dél-erdélyi magyarság egyik szellemi vezéreként itt szerkesztette az Erdélyi Gazda című újságot 1944-ig. A második világháború végén Târgu Jiuba internálták, ahol a Zsilvásárhelyi Déli Hírlap című illegális lágerújság vezércikkírója lett. A táborból csak 1945-ben, a Groza-kormány megalakulása után szabadult a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) követelésére. 1945–1946-ban a Kolozsváron újraindított Falvak Népe főszerkesztőjeként tevékenykedett. Az első demokratikus parlament képviselője, 1947 és 1951 között az MNSZ elnöke volt. 1947 és 1952 között a Bukarestben megjelenő Romániai Magyar Szó című napilap főszerkesztőjeként működött, majd lemondatása után az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, 1952-től 1968-ban történt nyugalomba vonulásáig az Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári fiókjának vezetője volt.

Művei

• Nagyidő (novellák, Benedek Marcell előszavával), Marosvásárhely, 1946;

• Írók, írások (tanulmányok és cikkek), Bukarest, 1964;

• Válogatott írások (elbeszélések, karcolatok, Izsák József előszavával), 1970;

• Virág alatt, iszap fölött (önéletrajzi visszaemlékezések I.) Bukarest, 1971, 1981;

• Fogy a virág, gyűl az iszap (önéletrajzi visszaemlékezések II.) Bukarest, 1974;

• Száműzetéseim (versek), Bukarest, 1978;

• Vakvágányon (Nagy Pál előszavával), Kolozsvár, 1979;

• A Hargita lelke. A Sóvidék szellemi arcképe. Amerikai Magyar Szépmíves Czéh. Astor, Florida. 1984;

• Válogatott irások. Székely Könyvtár 71. Hargita Kiadóhivatal. Csíkszereda, 2019;