Kászoni Zoltán

Barót, 1928. január 22. – Budapest, 2015. január 14.

halbiológus, halászipari szakmérnök, vadbiológus, szakíró

A Kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban 1948-ban végzett középiskolai tanulmányai után, a Moszkvai Halászati és Halipari Egyetemen végzett halbiológusi és halászati mérnöki képzést, itt 1953-ban diplomázott. Feleségével, Irénkével is ekkor ismerkedett meg; fiúk Kászoni Zoltán István újságíró.

Mezőzáhon kezdte pályáját, majd halászati felügyelőnek nevezték ki. Később a román fővárosba került és ott dolgozott. Tiszteletbeli alelnöke a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesületnek. Saját bevallása szerint szakmája, a horgászat mellett a vadászat a másik hobbija. Idősebb korában fiát követve az anyaországba költözött. 2015. január 14-én hunyt el Budapesten.

Mezőzáhon volt főagronómus, később Erdély, a Bánság és a Partium halászati felügyelője, majd a bukaresti Halászati Kutatóintézet laborfőnöke, aztán igazgatója. Több éven át halászati államtitkár, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója. Hosszú ideig a Román Országos Vadász- és Horgászegyesület alelnöke, később, főtitkára.Bukarestből való távozása után Kovászna megye erdészeti főfelügyelőként dolgozott.

Művei

Kászoni Zoltán írta az első magyar nyelvű halászati szakkönyvet Romániában, mely 1959-ben jelent meg. Aztán számos könyve jelent meg akvarisztika, horgászat, vadászat és más témában, továbbá különböző magyarországi, romániai és más európai államokbeli szaklapokban több mint 300 szaktanulmányt publikált.

  • Akvarisztika és sporthorgászat, Bukarest, Tudományos Könyvkiadó, 1963

  • Acvaristica (román), Bukarest, Editura Științifică, 1970

  • Akvarisztika, Bukarest, Tudományos Könyvkiadó, 1972

  • Sporthorgászat, Bukarest, Ceres, 1973

  • Creșterea peștilor în iazuri și heleșteie (román), Ceres, 1974

  • Acvariu (román), Bukarest, Sport-Turism, 1976

  • Pescuitul sportiv (román), Bukarest, Sport-Turism, 1981

  • Horgászkönyv, Bukarest, Kriterion, 1988

  • Az a medvés, pisztrángos csodás Erdély, Budapest, Agroinform, 1999

  • Hal és horgászat Erdélyben, Marosvásásrhely, Lyra, 2001

  • A Kárpát-medencei vadaskönyv, Budapest, Terraprint, 2003

  • Vad és vadászat Erdélyben, Marosvásárhely : Mentor, 2005

  • Wass Albert szülőföldje, vadászatai, Budapest, Agroinform Kiadó, 2005

  • Vad és vadászatok Erdélyországban - Eleven örökség, Budapest, Agroinform Kiadó, 2007

  • Vizek, halak, pisztráng- és pontytenyésztés Székelyföldön, Csíkszereda, Alutus, 2008

  • Székelyföldi vadászatok , Marosvásárhely : Mentor, 2009

  • Kerti tavak , Budapest, Agroinform Kiadó, 2009

  • Wass Albert ősök, elődök, Budapest, Agroinform Kiadó, 2010

  • Háromszék élő kincsei, Barót, Tortoma, 2011

Last updated