Lakatos Géza

Budapest, 1890. április 30. – Adelaide, Ausztrália, 1967. május 21.

székely honvéd vezérezredes, magyar miniszterelnök

A gimnázium alsó négy osztályát a pesti piaristáknál végezte, majd - édesapjának korai halálát követően - Kálmán nevű testvérével együtt a soproni honvéd főreáliskolába került. 1910-ben végezte el a Ludovika Akadémiát, és ez évben hadnaggyá avatták. Először a budapesti 1. honvéd gyalogezrednél majd a linzi gyalogezrednél szolgált. 1914-ben felvették a bécsi vezérkari Hadiakadémiára (Kriegsschule), amely az I. világháború kitörése után megszűnt.

Az orosz frontra került, majd 1915 decemberétől 1916 novemberéig az osztrák-magyar hadsereg egyik dandárjának vezérkari tisztjeként szolgált. 1917-18-ban az olasz fronton, a Tanácsköztársaság idején – 1919 májusában – a Magyar Vörös Hadsereg gödöllői főparancsnokságán szolgált, végül beállt Horthy Miklós nemzeti hadseregébe.

A Hadiakadémia elvégzése után 1921-től hadseregszervezést és harcászatot tanított a Ludovika Akadémián. A Vezérkari Főnökség (VKF) hírszerző és felderítő osztályán dolgozott 1923-tól. 1925-ben vitézzé avatták, majd 1928-ban a prágai követség katonai attaséja lett. 1934-től ezredparancsnok, 1935-től vezérkari főnök, majd 1939-ben tábornokká, 1941-ben altábornaggyá, 1943-ban vezérezredessé léptették elő. 1943-ban a keleti fronton a magyar megszálló csapatokat irányította, 1944 tavaszán az 1. hadsereg parancsnokává nevezték ki.

A Sztójay-kormányt követően 1944. augusztus 29-én Horthy miniszterelnökké nevezte ki, és titokban megbízta a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítésével. Eltávolították a szélsőjobboldali politikusokat és leváltották a zsidók deportálásáért felelős államtitkárokat. Október elején a németek közölték, hogy Hitler Szálasit szánja Magyarország következő miniszterelnökének. Az október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlet után Lakatos Géza is a németek fogságába esett. 1945. január 2-án letartóztatták és a sopronkőhidai börtönbe zárták, ahonnan január 28-án szabadon engedték, de Sopronba internálták. 1945 áprilisában a szovjet csapatok bevonulása után Kiskőrösre vitték és folyamatos kihallgatásoknak vetették alá. 1946 januárjában helyezték szabadlábra, számos népbírósági perben hallgatták ki tanúként. 1949-ben megvonták a nyugdíját, elvették a földreform után megmaradt birtokát is, így visszaköltözött Budapestre, ahol selyemkendőfestésből és könyvillusztrálásból tartotta fenn családját. A magyar hatóságok engedélyével 1965-ben Adelaide-be utazott az 1957 óta Ausztráliában élő leányához, és ott halt meg 1967-ben.

Művei

  • Lakatos Géza: Ahogyan én láttam (Visszaemlékezések), München : Aurora Kiadó, 1981. Aurora könyvek című sorozat.

Last updated