László László

Andrásfalva, Bukovina, 1918. június 27. - Izmény, 2015. február 13.

bukovinai székely prímás, a Népművészet Mestere

A bukovinai Andrásfalván született, családjával 1944-ben a Vajdaságba, majd a következő évben Magyarországra menekülnek, és a Tolna megyei Izményen települnek le. Hat elemit végzett, 1946-ban tavaszán nősült, feleségével Sebestyén Emmával három gyermekük született. Földet művelt, állatokat tartott, és emellett járt el zenélni. A hegedűjátékot gyermekkorában szintén prímás édesapjától tanulta. Trombitán is megtanult játszani, Bonyhádon és környékén fúvós zenekarokkal lépnek fel. Hegedűvel keresztelőn, névnapokon, „hallgató nótázásokon” játszott, de a lakodalmak, felvonulások fúvószenekarral mentek. Az 1950-60-as években fúvós zenekarral kísérték a halottat is a temetőbe. A Bartina együttes sikereiben sok szerepe volt. A mesterséget fia és unokája is folytattja, utóbbi zongora szakoson végzett a Pécsi Zeneművészeti Főiskolán. László László 80 éves korában így nyilatkozott:

„Most tapodom a nyolcvannegyedik évemet. A zene színesítette meg az életemet. Sokszor álltam egyedül is színpadon, muzsikáltam vidám és szomorú alkalmakon. Szép emlékeim vannak fesztiválokról, utazásokról. Ma már nem tudok a felkéréseknek eleget tenni, de minden nap előveszem a hegedűmet, s eljátszogatok rajta. A családba is beléivódott a zene szeretete. A fiú unokám az tanul, ő zongorázik, a leány unokám hegedül. Most már rajtuk a sor.”

Díjai

  • A Népművészet Mestere díj 1980-ban, amelyet több kisebb díj követett, mint például „Tolna megye szólistája”.

Last updated