Magyarósi Szőke József

Csejd, 1793. április 19. - Székelyudvarhely, 1866. szeptember 29.

író, pap, tanár, a székelyudvarhelyi Református Kollégium rektora

A székely családból származó Szőke József alig kilenc évesen, 1802-ben került a marosvásárhelyi Református Kollégiumba. Adataink szerint később a németországi Margburgba ment tanulni - a reformkorban még mindig sok magyar diák tanult Nyugat-Európában (az ún. peregrinusok). Két évet (1819-1820) tanult teológiát és bölcseletet az említett város egyetemén, majd hazatért Erdélybe. Kisbúnon református lelkész és házitanító volt gróf Bethlen Sándor családjánál.

1832-ben került Székelyudvarhelyre, ahol a Református Kollégium tanára lett. Bölcsészetet tanított, emellet igen jelentős irodalmi munkásságot is végzett, költeményeket, színdarabokat írt, műveket fordított. Több kéziratát, Költői leveleit a kollégium könyvtára, a mai Tudományos Könyvtár őrzi. 1836-ban először választották meg a kollégium rektorának. Az iskolában harmincnégy évig tanított – bölcsészként anatómiát, lélektant, régészetet, latint és görög nyelvet oktatott, többek között tanára volt a legnagyobb székelynek, Orbán Balázsnak is.

Az 1848-as eszmékkel az udvarhelyi kollégium diákjai és tanárai is azonosultak, ezt azonban a világosi fegyverletétel után a várost megszálló osztrák katonák megtorolták. Kirabolták a kollégiumot, emellett a várostól 15 ezer pengőnyi hadisarcot követeltek. „Fizessen a kollégium, ha olyan nagy híve volt Kossuthnak!" - a feljegyzések szerint ezt vágták az osztrákok az udvarhelyi rektor fejéhez, mert azt kérték, hogy az összeg felét az iskola fizesse ki. Amíg a követelt pénz összegyűlt, Szőke József rektort tanártársával, Szabó Györggyel együtt egy időre börtönbe zárták.

Közelgő halálát érezve, az idős tanár a lakását és a mellette levő nagy telket a kollégiumra hagyta – a mai labdarúgó pálya, illetve annak környéke ez, az egykori Kollégium-kert. A kert felszerelésére 1200 forintot hagyott, és az volt az akarata, hogy a hely legyen a mindenkori udvarhelyi ifjúság pihenő-, illetve testnevelési helye. Ezt a város tiszteletben is tartotta, 1913-ban épült meg a ma is álló tornacsarnok, itt volt az egyik első labdarúgópálya, majd az 1960-as években erre a területre épült a mai stadion.

Magyarósi Szőke József nem érte meg a kiegyezést, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttét. 1866. szeptember 29-én, hetvenhárom évesen hunyt el. Sírja a református temetőkertben van, a Haáz-család sírja mellett, síremlékét 1871-ben emelték. Mellette az 1864 december 28-án elhunyt felesége, Böjthe Júlia pihen.

A rektorprofesszor domborműve amelynek „Magyarosi Szőke József 1888" volt a felirata a kommunista diktatúra alatt eltűnt a Kollégium-kertből. Gönczi Lajos, a kollégium egykori igazgatója így ír erről: "Takarossággal gyűjtött vagyonát (egy tanári lakhelyet, a kollégium- (Magyarósi)-kertet, stb.), mely több mint 8-10 ezer frt értéket képviselt, halála alkalmával az iskolának hagyta. Az iskolai elöljáróság 1888-ban, az általa hagyományozott kollégiumkert közepén égy trachyt-oszlopót állíttatott fel, az alapító iránti hálás kegyelete jeléül."

Művei

  • Luiza. A még ártatlanul, de melegen érző ifjak és leányok számára. Maros-Vásárhely, 1830. (Poétai munkái I.).;

  • Ódák. U. ott, 1830. (Poétai munkái II.).;

  • Magyarok. Lantos-históriai énekek. U. ott, 1830. (Poétai munkái III.).;

  • Iba és Szelima. Szomorújáték 5 felv. U. ott, 1831. (Poétai munkái IV.).;

  • Tánczvigalom és hangászat. Költemény III czikben. U. ott, 1847. (A kollegiumi zenekar újra alakulása alkalmából).;

  • Lantos költemények. Brassó, 1865.;

  • Költői levelek. Székely-Udvarhely, 1871.

Kéziratban maradt

  • Theokritos 11-ik Idilliuma. Kyklops. Ford. 1848. (A Sz.-Udvarhelyi Kollegium könyvtárában);

  • Balambér, szomorújáték 5 felv. 1849. (U. ott);

  • Egyházi versköltemények (U. ott.)

Last updated