Molnár István

Bordos, 1910. december 17. – Székelykeresztúr, 1997. január 10.

néprajzkutató, pedagógus, muzeológus, múzeumigazgató

Molnár Kálmán unitárius lelkész és Molnár Julianna házasságából született. Középiskolát Székelykeresztúron végzett 1929-ben, földrajz és történelem mellett néprajzi szakképzést is szerzett az I. Ferdinand Egyetemen 1935-ben. Egykori iskolája, a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium tanára lett, elvállalva a történelem-filológiai, ill. a természetrajz-, rajz- és művészettörténeti szertárak anyagának szakszerű gyarapítását. Diákjaival és tanártársaival sikerült megteremtenie az iskolai, majd városi tájmúzeumot 1946-ban. Gunda Bélánál doktorált a Bolyai Tudományegyetemen 1948-ban. A tanügyi reform után az 1955-ig működő tanítóképző tanára és ugyanekkor múzeumőr, a képző megszűnése után függetlenített múzeumigazgató 1977-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig.

A tájmúzeum révén olyan szellemi műhelyt rangosított, amely jelentősen hozzájárult mind a város, mind vidéke fejlődéséhez. Míg a tájegységben élők hagyományos foglalkozásainak tárgyi hagyatékát gyűjtötte, figyelmét elsősorban a paraszti életformaváltás során szerepüket veszítő foglalkozások eszközanyagának a megmentése kötötte le. Főleg az ipari szerkezetekkel, a kismesterségekkel, egyes háziipari ágakkal, a földművelés, állattenyésztés és gyűjtögető gazdálkodás tárgyi maradványaival foglalkozott. Emellett örömmel járult hozzá a népszokások rögzítéséhez, a népi gyógyászati eljárások tanulmányozásához és különösen a népművészeti kincsek búvárlásához. Gondja volt arra, hogy ráirányítsa az ifjúság figyelmét a népi kultúra jelentőségére, s előszeretettel vett részt a helybeli népművészeti szövetkezet dolgozóinak szakmai képzésében.

Első írását a székelyudvarhelyi Székelység közölte 1934-ben. Néprajzi szakdolgozattal 1947-ben az Erdélyi Múzeum hasábjain jelentkezett. Közléseivel, tanulmányaival a Miscellanea Ethnographica, Népismereti Dolgozatok, Aluta, A Székelykeresztúri Múzeum Évkönyve, Acta Hargitensia, Keresztény Magvető, Művelődés, Vörös Zászló, Hargita, Megyei Tükör, Hargita Kalendárium s a budapesti Ethnographia, Néprajzi Közlemények oldalain találkozunk. Szerkesztésében látott napvilágot a székelykeresztúri múzeum negyedszázados tudományos tevékenységének emlékkönyve 1974-ben.

Jelentősek helytörténeti kutatásai, így egy cikksorozata jelent meg a Művelődésben Székelykeresztúr városszerkezetének kialakulásáról 1978-79-ben. Faluról falura című helytörténeti sorozatában a Hargita Népe hasábjain Csehétfalva, Tarcsafalva, Székelyszentmihály, Bencéd, Kobátfalva, Tordátfalva, Székelyszentmiklós, Kiskede, Nagykede, Rugonfalva bemutatásával járult hozzá a szülőföld ismeretéhez 1991-92-ben.

Művei

  • Sóvidéki keresztszemesek. Cusături din Ţinutul Ocnelor (Molnár Kálmán társszerzővel), Csíkszereda 1971;

  • Csontkarcolatok, porszaruk rajzai. Modele de incizie pe os (Ovidiu Marcovici román szövegével, Ughy István rajzaival.) Csíkszereda 1975;

Tanulmányai

  • Tanulmányai közül kiemelkedik a Görgényi-hegység déli övezetében dívó népi vadfogások ismertetése (Acta Hargitensia, 1980) és a csernátoni köleshántoló malom bemutatása (Aluta, 1980); többször is foglalkozott a húsvéti hajnalozó-öntöző szokással, így a zászlóssal Tordátfalván (Keresztény Magvető, 1988) s az énlakai hajnalozással (Hargita Népe, 1991). Egy tanulmánya Az Alsó-Nyikómente földhasználati rendszerei a XVIII. századtól a kollektivizálásig címmel Budapesten jelent meg a Dunamenti népek hagyományos műveltsége című gyűjteményben 1991-ben. Az Orbán Balázs-szobor avató ünnepségéről 1991-ben az Unitárius Közlönyben emlékezett meg.

Társasági tagság

  • A Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, Budapest;

  • A Magyar Filológiai Társaság tagja, Budapest;

  • EME tagja, Kolozsvár;

  • Kriza János Néprajzi Társaság tagja, Kolozsvár;

Díjak, elismerések

  • Székelykeresztúr díszpolgára, 1995;

Emlékezete

  • Az általa létesített székelykeresztúri múzeum 1997 nyarán Molnár István nevét vette fel.

Last updated