Nagy András György

Csíkszereda, 1905. szeptember 19. — Csíkszentkirály, 1982. március 2.

orvosi szakíró, közíró, népművelő

Középiskoláit szülővárosában, Debrecenben és Kolozsvárt végezte (1915–23), a bukaresti orvostudományi fakultáson doktorált (1929). Mint egyetemi hallgató a *Koós Ferenc Kör Diákosztályának elnöke. Sebészeti és nőgyógyászati szaktanulmányokat folytat Szombathelyen (1929–30) és Párizsban (1930–31). Hazatérve magánorvos Csíkszeredában (1931–35), majd a Medicina pastoralis előadója és a gyulafehérvári Róm. Kat. Teológián, a Majláth-líceum tanára, püspökségi orvos (1935–38). Megszervezi a csíksomlyói, ill. csíkszeredai Szülőanyák Mária Otthonát, melynek vezető orvosa (1938–44), a II. világháború után Bajorországban a Vöröskereszt szakorvosa (1945–46), visszatérve Erdélybe előbb Kolozsvárt vezet szülőotthont, majd Csíkszentkirályon körorvos (1947–64), végül a csíkszeredai Egészségügyi Nevelési Szolgálat vezető orvosa nyugalomba vonulásáig (1964–78)

Első jelentős szaktanulmányát a párizsi Presse Médicale közölte (1931), itthon a 30-as években írásai az Erdélyi Tudósító, A Nap, Harangszó, Erdélyi Lapok, Hitel, Erdélyi Fiatalok hasábjain jelentek meg; az Erdélyi Múzeumban Adatok az erdélyi magyarság népegészségügyéhez (1938) c. tanulmányával szerepel. A marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársa. Egészségügyi tankönyvét az államosításig használták a magyar iskolákban. Anyák iskolája c. munkája 6 kiadást ért meg. A II. világháború után a romániai Orvostudományi Társaságok Szövetsége keretében tudományos dolgozatokat mutatott be a daganatos betegségek kérdésköréből, a rákmegelőzésről és Csíkszék egészségügyének múltjáról. Népnevelő publicisztikája ebben az időszakban a Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Informaţia Harghitei, Ifjúmunkás és Vörös Zászló hasábjain szerepel. Erdély majd minden városában, Al- és Felcsík minden falujában mintegy 300 tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő előadást tartott főként a család- és csecsemővédelemről, az alkohol- és abortuszellenes küzdelem tárgyköréből.

Hivatástudatában a gyógyítás egyenértékű a népneveléssel. Érdeklődési köréhez tartozott a gyógyfürdők kérdése. Erről tanúskodik Fürdőhelyeink című írása a Korunkban (1970) és Hargita megye gyógyfürdőinek fejlődéstörténetéről szóló tanulmánya a Hargita megye gyógytényezői (Csíkszereda 1974) című, románul is megjelent kötetben. Értékesek megemlékezései kortársairól: Bitay Árpádról és Nagy István festőművészről a Korunkban (1968) és Szemlér Ferencről a Művelődésben (1979). Kézirati hagyatékából kiadták önéletrajzát és egy kötetnyi visszaemlékezését barátaira Arcok és találkozások címmel.

Munkái

  • Egészségtan. A magyar tannyelvű középiskolák felső osztályai számára. Kolozsvár, 1938;

  • Jó egészséget! Kolozsvár, 1938;

  • A csecsemő gondozása. Kolozsvár 1938, 1943;

  • Anyák iskolája (hat kiadás, 1955–77);

  • A városkép és ami hozzá tartozik (visszaemlékezések), Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1996;

  • Lót visszanéz. (Önéletrajz). Csíkszereda, Pallas-Akadémia, 2001.

Tanulmányok

  • Nagy András - Málnási Géza - Hargita és Kovászna megyei gyógyfürdők. Társsszerző: Málnási Géza. In: Korunk, 1970. p. 1228-1935;

  • Hargita megye gyógyfürdőinek fejlődéstörténete. In: Hargita megye természetes gyógytényezői. (szerk. Dr. Jakab Kálmán). Csíkszereda, 1974. p. 427-437.

Last updated