Palló Imre

Mátisfalva, 1891. október 23. – Budapest, 1978. január 25.

székely operaénekes - bariton, jogász

Székely földművescsaládban született. Iskoláit Székelyudvarhelyen kezdte, majd 1910-ben Kolozsvárott érettségizett. Egy éves megszakítás után tanulmányait Budapesten a Zeneakadémián folytatta 1911-1916 között. Rövid ideig katona volt. 1917-ben lépett fel először Alfio szerepében, Pietro Mascagni: Parasztbecsület művében. Az Operaház szerződteti és 1917-től egészen haláláig tagja volt. 1918-ban Bartók Béla fölkéri A kékszakállú herceg vára prózai prológjának elmondására. Az 1920-as évektől az Operaház vezető baritonistája, főleg lírai szerepekben. 1925-ben Mascagni világjáró társulatába szerződtette, két évig Nyugat-Európában turnézik, de eljut Amerikába és Egyiptomba is. Útja során énektudását Mario Sanmarcónál tökéletesíti. Hazatérése után Budapesten jogi diplomát szerz. 1934-ben az Operaház örökös tagjává választják. 1935-ben a római operában vendégszerepel. 1936-ban a Cantata profana ősbemutatóján énekel, életművének fontos része kapcsolata a magyar népzenével, elsősorban Bartók Béla és Kodály Zoltán műveivel. Kodály Zoltán a magyar népdalok mesterdalnokának nevezte. Oratórium- és dalénekeskén is kiváló volt. Hangját számos hanglemez őrzi. Az Operaház igazgatója volt 1957-től 1959-ig. 1967-ben ment nyugdíjba. Palló Imre sírja Budapesten, a Farkasréti temetőben a 6/9-1-160. szám alatt van.

Főbb szerepei

  • Bizet: Carmen - Escamillo

  • Britten: Albert Herring - Mr. Gedge

  • Csajkovszkij: Pikk dáma - Jeleckij

  • Erkel: Hunyadi László - Gara nádor

  • Erkel: Bánk bán - Bánk bán

  • Donizetti: Lammermoori Lucia - Lord Ashton

  • Goldmark: Sába királynője - Salamon

  • Gounod: Faust - Valentin

  • Kacsóh-Heltai: János vitéz - Kukorica Jancsi (filmváltozat)

  • Kacsóh-Heltai: János vitéz - Bagó

  • Kodály: Háry János - Háry János

  • Kodály: A székely fonó - A kérő

  • Leoncavallo: Bajazzók - Tonio

  • Muszorgszkij: Hovanscsina - Saklovityij

  • Puccini: Tosca - Scarpia

  • Puccini: Bohémélet - Marcel

  • Puccini: Turandot - Ping

  • Rossini: A sevillai borbély - Figaro

  • Strauss: Salome - Jochanaán

  • Verdi: Rigoletto - Rigoletto

  • Verdi: Otello - Jago

  • Verdi: A trubadúr - Luna gróf

  • Verdi: Don Carlos - Posa márki

  • Verdi: Az álarcosbál - René

  • Verdi: Traviata - Giorgio Germont

  • Verdi: Aida - Amonasro

  • Wagner: Tannhäuser - Wolfram

  • Wagner: Trisztán és Izolda - Kurwenal

  • Wagner: Parsifal - Amfortas

  • Wagner: Lohengrin - Telramund

  • Weinberger: Svanda, a dudás - Svanda

Díjai, elismerései

  • Corvin-koszorú 1938;

  • Kossuth-díj 1949;

  • Kiváló művész 1950;

  • Munka érdemrend 1954;

Last updated