Soós Angéla

Marosvásárhely, 1929. szeptember 20. – Marosvásárhely,

székely színésznő, előadóművésznő

Soós Angéla 1929. szeptember 20-án született Marosvásárhelyen, neves vásárhelyi családban. Édesapja, Soós József hét éven át, 1945-1952 között a „székely főváros" polgármestere volt. Szakmai tanulmányait Kolozsváron, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, 1953-ban szerzett színész diplomát. Az 1953-ban Nagybányán indult, majd Szatmárnémetiben állandó színtársulatot létrehozó együttes alapító tagja. Nyugdíjazásáig Szatmárnémetiben szolgálta a magyar színjátszás ügyét. Lírai és karakterszerepeket egyaránt játszott, legsikeresebbek a népi figurái voltak. Több irodalmi est összeállítása és rendezése fűződik a nevéhez. A Harag György Társulat és a Szatmárnémeti Északi Színház alapító tagja. 1956-ban, a társulattal együtt Szatmárnémetibe költözik, itt folytatja színészi pályafutását (az Északi Színháznak is az alapítói közé tartozik). A Magyar színházművészeti lexikon jellemzése szerint Lírai és karakterszerepeket egyaránt játszott. Legnagyobb sikereit a népi figurák, a kacér tenyeres-talpas teremtések megelevenítésével érte el.

Pályája során több mint száz szerepet játszott, főként Nagybánya és Szatmárnémeti színpadain. A rendszerváltást követően, az alapító nemzedék legtöbb tagjával együtt őt is nyugdíjba küldi a színházvezetés, ezt követően szerepeket sem kap. 1990 és 2010 között mindössze egyszer lépett színpadra, Tennessee Williams Beszélj mint az eső, hadd hallgassalak című két személyes drámájában, az alapító-társ Vándor András partnereként (rendező: Bessenyei István).

Színészi pályája mellett jelentős előadóművészi tevékenysége is. Pályakezdése óta a társulat legjobb versmondói közé tartozott, nevét, a társulatnak írott levelében Tessitori Nóra (korábbi beszédtechnika-tanáruk) is kiemeli. Számos jelentős irodalmi összeállítás és pódiumműsor fűződik a nevéhez, nyugdíjazása óta szinte állandó zsűritagja Erdély, és főként Szatmár megye különböző szavalóversenyeinek.

Érdemei elismeréséül 2010-ben a Harag György Társulat vezetése és a művészeti tanács a társulat örökös tagjává avatta. Ugyanekkor kapott örökös tagságot Csiky András, Elekes Emma és Krasznai Paula. Post mortem örökös taggá avatták a társulat valamennyi elhunyt alapítóját is. Az okleveleket a társulat évadzáró gáláján, ünnepélyes keretek között nyújtotta át az alapítóknak Keresztes Attila művészeti igazgató. Művészi munkája mellett a rendszerváltozást követően rövid időre közéleti szerepet is vállalt: a Független Magyar Párt tiszteletbeli elnöke volt. Elvált, Csíky Andrással való házasságából egy lánya született.

Szerepei

  • Nő - Tennessee Williams: Beszélj mint az eső, hadd hallgassalak, r. Bessenyei István, 2006. (Art caffé kávéház, Bessenyei Istvánnal);

  • Nő - Tennessee Williams: Beszélj mint az eső, hadd hallgassalak, r. Bessenyei István, 2002. (Ács Alajos Játékszín, Vándor Andrással);

  • szereplő - Az a sárga liliom (zenés műsor), r. Szugyiczky István, 1990.;

  • előadó - Évszakok (világirodalmi összeállítás), r. Soós Angéla, 1988.;

  • Lola - Șerban: Olimpia asszony panziója, r. Kovács Ferenc, 1986.;

  • Paula - Örkény István: Macskajáték, r. Kovács Ferenc, 1985.;

  • szereplő - Légy a vendégünk (szilveszteri kabaré), r. Parászka Miklós, 1984.;

  • Édes - Fejes Endre - Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem, r. Gyöngyösi Gábor és Tóth Páll Miklós, 1984.;

  • Emilia - Horia lovinescu: Rombadőlt fellegvár, r. Kovács Ádám, 1984.;

  • Marioara - Cocea Dina: A család, r. Kovács Ferenc, 1984.;

  • szereplő - Tavaszi rapszódia (szórakoztató műsor), 1984.;

  • Bese Tamásné - Kós Károly: Budai Nagy Antal, r. Kovács Ádám - letiltott előadás.;

  • Feleség - Benedek Elek: Többsincs királyfi, r. Kisfalussy Bálint, 1983.;

  • Gladiola - Deák Tamás: Az estély, r. Kovács Ferenc, 1982.;

  • szereplő - Testvériség és béke (irodalmi műsor), 1982.;

  • közreműködő - Igaz Szó találkozó, 1982.;

  • Vasilescuné - Dohotaru Adrian: Vizsgálat egy fiatalember ügyében, r. Kovács Ferenc, 1982.;

  • szereplő - Vidám batyubál (szilveszteri műsor), r. Kisfalussy Bálint, 1981.;

  • Anna - Köntös Szabó Zoltán: Lakon háza (ősbemutató), r. Tóth Páll Miklós, 1981.;

  • Polja - Majakovszkij: Gőzfürdő, r. Kovács Ferenc, 1981.;

  • Carla - Georgescu Paul: Négyszemközt a fallal, r. Kovács Ádám, 1981.;

  • Nagymama - Marton Lili - Gyöngyösi Gábor: Taligás király, r. Gyöngyösi Gábor, 1980.;

  • Concetta - Scarpetta Eduardo: Rongy és címer (Cifra nyomorúság), r. Horváth Béla, 1979.;

  • A bíróné - Móricz Zsigmond: Sári Bíró, r. Kovács Ádám, 1979.;

  • szereplő - Ünnepi műsor, 1979.;

  • szereplő - Magunkról beszélünk (szilveszteri kabaré), r. Gyöngyösi Gábor, 1978.;

  • Colette - Kristescu: Szarkafészek, r. Toia Nicoleta, 1978.;

  • Odobica - Everac Paul: Vesekő, r. Kovács Ádám, 1978.;

  • Strejeané - Herz de A. - Kisfalussy Bálint: Jó reggelt szerelem, r. Kisfalussy Bálint, 1977.;

  • szereplő - Szétosztom minden örömöm (irodalmi összeállítás), r. Kovács Ferenc, 1977.;

  • szereplő - Hazám, szülőföldem (irodalmi összeállítás), r. Kovács Ádám, 1976.;

  • Dorine - Molière: Tartuffe, r. Kovács Ferenc, 1976.;

  • Gazdasszony - Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, r. Kovács Ádám, 1976.;

  • Louise - Arthur Miller: Bűnbeesés után, r. Kovács Ferenc, 1975.;

  • szereplő - Az estcsillag (versműsor), r. Boér Ferenc, 1975.;

  • Mina - Stoenescu Virgil: Rejtélyes telefonhívás, r. Kovács Ádám, 1975.;

  • Oana - Naghiu Iosif: Egyetlen estén, r. Kovács Ferenc, 1974.;

  • Tánya - Arbuzov Alexej: Tánya, r. Farkas István, 1954.;

  • szereplő - Vidám műsor, r. Farkas István, 1954.;

  • szereplő - Rügyek, szerelmek, forradalmak (művészest), r. Kovács Ferenc-Farkas István, 1954,;

  • Kláva - Simukov Alexej: Hurrá lányok (zenés vígjáték), r. Harag György és Farkas István, 1954.;

  • Erzsi - Szigligeti Ede: Liliomfi, r. Harag György, 1954.;

  • Tanța, ápoló - Demetrius: Mai emberek, r. Szigyártó Sándor, 1953.;

  • Nadja - Borisz Gorbatov: Apák ifjúsága, r. Tompa Miklós és Harag György, 1953.

Last updated