Szabó Gyula

Homoródalmás, 1930. szeptember 11. – Kolozsvár, 2004. december 21.

székely író

Homoródalmásοn született, szülei földművesek voltak, apja a kőfaragás mesterségében is jártas volt.Szülőfaluja, Homoródalmás gyakran megjelent írásaiban, hazai élményei, s a Székelyföld társadalmának rohamos változásai határozták meg érdeklődését és művészi hitvallását. Itt ismerkedett meg a rugonfalvi származású Varga Irma tanítónővel, aki 49 éven át hűséges élettársa volt. Tanulmányait szülőfalujában kezdte meg. 1942-ben oktatója javaslatára a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumba iratták be, 1950-ben érettségizett. Felsőfokú tanulmányait Kolozsváron végezte, 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen magyar szakos tanári diplomát kapott.

1954 és 1957 között az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője volt. 1957-ben az Utunk, illetve a Helikon munkatársa lett, ahol egészen 1992-es nyugdíjba vonulásáig munkálkodott. A Magyar Írószövetség tagjai közé választották. 1962-ben a Román Népköztársaság Állami Díja elismerésben részesült.

1952-től jelentek meg novellái, ezután folyamatosan közölt, azonban az első sikert A Gondos atyafiság című faluregény-trilógiájával aratta. Igen termékeny író volt, elbeszéléseit, riportjait, esszéit kötetekben jelentette meg, több kisebb regénye is napvilágot látott, a legterjedelmesebb és legjelentősebb történelmi regénye a négykötetes A sátán labdái, amely az Erdélyi Fejedelemség vészterhes múltjába vezeti az olvasót, mintegy választ keresve a jelen sorsfordító kérdéseire.

2000 májusában Székelykeresztúr város díszpolgárává avatta, a laudációt egykori iskolatársa, Nagy Domokosné Szabó Emma tanárnő olvasta fel: „Szabó Gyula már hosszú idők óta Keresztúr egyik büszkesége... Ő az örök hazajáró... A férjem osztálytársa is volt és ugyanolyan tehetségmentett, mint Szabó Gyula. Ehhez tudni kell, hogy a Magyar Tehetségmentés Alapítvány jóvoltából 1942-ben 30 kitűnő tanuló kapott teljes ellátást és tanulási lehetőséget... olyan volt mint a többi diák, fiatal, vidám... nagyon szűkszavú volt, pedig az ötvenes években igazán lehetett volna hangoskodó... Mégis valami megkülönböztette: olyan határozott, súlyos léptei voltak, mintha lépéseibe sűrűsödött volna az egész énje... Tudtuk róla, hogy nagyon jó tanuló, még abban a híres elit osztályban is a legjobb...” 2004. december 21-én hunyt el Kolozsváron, a homoródalmási unitárius templomban a székelykeresztúriak nevében egykori osztálytársa, dr. Sebestyén Gyula szakorvos búcsúztatta, szülőfaluja temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Művei

  • Gondos atyafiság, 1–3. kötet, Bukarest, 1955–1961; 2. átdolgozott kiadás: Bukarest, 1964; 3. kiadás: 2004;

  • Annyi baj legyen, Bukarest, 1956;

  • A szülőföld szimfóniája, Bukarest, 1961;

  • Fűhúzó április, Bukarest, 1961;

  • Szerelmünk havában, Bukarest, 1967;

  • Húgom, Zsuzsika, Bukarest, 1968;

  • Laczkó Rózsa balladája, Bukarest, 1969;

  • Gólya szállt a csűrre, Bukarest, 1974;

  • Tinta és tulipán. Kubai napló. Bukarest, 1977;

  • A sátán labdái, I–V. kötet, Kriterion kiadó. Bukarest, 1978-2002;

  • Képek a kutyaszorítóból, Csíkszereda, 2002;

  • Kényszerpályák, Sepsiszentgyörgy, 2004

  • Válogatott novellák. Székely Könyvtár. Hargita Kiadóhivatal. Csíkszereda, 2013

Last updated