Székely Zoltán

Dés, 1912. november 18. – Sepsiszentgyörgy, 2000. szeptember 1.

székely történész, régész, muzeológus a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója

Désen született 1912-ben a rétyi Székely család leszármazottjaként. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1930-ban. Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Tudományegyetemen végezve latin-görög és történelem szakon diplomázott. Doktori értekezését 1943-ban a komollói római táborról írta.

Pályafutását Zilahon kezdte, majd 1944-től a Székely Mikó Kollégium tanára. Ugyanattól az évtől 42 éven át, az 1990-es nyugdíjazásáig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt. Ebben a minőségében sokat tett a múzeum kincseinek megőrzéséért és gyarapításáért.

Régészeti munkássága elsősorban az erdélyi településeknek az őskortól a középkorig terjedő időszakának kutatására irányult.

A Kolozsvárott 1973-ban publikált Kora középkori temetők Délkelet-Erdélyben című régészeti beszámolóját bezúzták. A zabolai és petőfalvi kutatási eredményeit csak a rendszerváltás után tudta közzétenni a Veszprémi Múzeum közleményeiben. Ezután még számos tudományos közleménye jelent meg.

Munkái

  • A komollói erődített római tábor. Kolozsvár, 1943;

  • Adatok a Székelyföld népvándorlás-korához. Sepsiszentgyörgy 1945;

  • Bronzkori telep Alsócsernátonban (Erdélyi Múzeum 1946/1);

  • Jegyzetek Dácia történetéhez (Sepsiszentgyörgy 1946);

  • Aşezări din prima vîrstă a fierului în sud-estul Transilvaniei (Brassó 1966);

  • Korai középkori temetők Délkelet-Erdélyben. In: Korunk Évkönyv 1973;

  • Kora középkori települések a Székelyföldön (XI–XIV. század) In: Veszprémi Történeti Tár 1990;

  • Az oltszemi (Olteni) római tábor (Háromszék-Kovászna megye). 1987–1988. évi ásatások (in: Communicationes Archaeologiae Hungariae. Budapest, 1993);

  • A zabolai (Zăbala, Románia) kora középkori temető (in: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19–20. 1993–94);

  • Két székely lófő levél (XVI–XVII. sz.) és egy nemesítési levél hátlapjára írt feljegyzéssel kapcsolatos megjegyzések (Turul 1995/1–2);

  • Adatok Kovászna (Háromszék) megye római és népvándorlás korához (Acta 1996);

  • Az árkosi éremlelet (Acta 1997/1);

  • Mikor és kiktől foglalták el a honfoglaló magyarok a Székelyföldet? (Turán 1999/2);

  • Árpád-kori nyílhegyek Kovászna megyében (Acta 2000/1);

  • A petőfalvi (Székelypetőfalva/Peteni, Románia) korai középkori temető (Tisicum, Szolnok 2001);

  • Kora középkori temetők Délkelet-Erdélyben (in: Évek az ezerszázból. Kortárs erdélyi történészek. Stockholm, 2002).

  • Válogatott művei a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságának kiadásában jelentek meg.

Last updated