Vályi Gyula

Marosvásárhely, 1855. január 25. – Kolozsvár, 1913. október 13.

székely matematikus, egyetemi tanár, a kolozsvári egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja

A Vályi család a Dózsa család leszármazottja. Jogi végzettségű édesapja, Vályi Károly, Marosvásárhely törvényszéki bírája és a helyi református egyházközség kurátora volt, édesanyja, Dósa Ráchel pedig, a marosvásárhelyi Református Kollégium első jogi professzorának, Dósa Gergelynek volt a lánya.

Vályi Gyula hároméves korában lábtörést szenvedett, és a baleset utáni hibás orvosi kezelés miatt élete végéig sétabot használatára kényszerült. 1861 őszétől 1873-ig a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult. Már gimnáziumi évei alatt jelentkezett szembetegsége.

A kolozsvári tudományegyetem matematika- és természettudományi karán tanult, ahol leginkább Martin Lajos és Réthy Mór előadásai hatottak rá. 1877-ben matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Ezt követően kétéves ösztöndíjat kapott a berlini egyetemre, ahol többek között Karl Weierstrass előadásait látogatta. 1880 tavaszán Vályi visszatért Erdélybe és ugyanebben az évben doktori fokozatot szerzett A másodrendű partialis differentialis egyenletek elméletéhez című dolgozatával. 1881-ben a kolozsvári egyetemen magántanárrá, 1884-ben a matematika és fizika nyilvános rendkívüli tanárává, 1887-ben az elemi matematika nyilvános rendes tanárává nevezték ki. 1911-ben szembetegsége miatt nyugállományba vonult, feladta házát, és bátyja, az egyetem jogi karán tanító Vályi Gábor házában élt 1913-ban bekövetkezett haláláig.

Kutatási területe a parciális differenciálegyenletek, projektív és analitikus mértan, elemi matematika, illetve a számelmélet volt. Értekezései a Matematikai és Természettudományi Értesítőben, a Crelle-féle Journalban és más hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg. Legtöbb dolgozatát a projektív geometria körében írta, elsősorban a többszörös perspektivitás és a polárreciprocitás tulajdonságairól a vizsgálatával foglalkozik. A Bolyai-hagyaték kutatásában is jelentős érdemeket szerzett. Szénássy Barna szerint: „Kétségtelenül Vályi Gyula buzgó munkásságának köszönhető, hogy Brassai Sámuel minden gáncsoskodása ellenére Kolozsvár a Bolyai-kultusz fellegvára lett, és hogy kartársai és tanítványai közül többen is eredményesen vettek részt a két Bolyai megismertetésének munkájában.”

A Magyar Tudományos Akadémia 1891-ben levelező taggá választja.