Venczel József

Csíkszereda, 1913. november 4. – Kolozsvár, 1972. március 16.

társadalomkutató, egyetemi tanár, székely közíró

Írói álneve: Várdotfalvi

Csíkszeredában született, középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte a Római Katolikus Főgimnáziumban, ahol édesapja matematika-fizika szakos tanár volt. Itt érettségizett 1930-ban. A kortársak és a gimnázium évkönyveinek tanúsága szerint kimagaslóan tehetséges diák volt, 1930 őszén megnyerte az Erdélyi Helikon irodalmi nagydíját, 1930-1933 között a kolozsvári Lyceumi könyvtárban vállalt munkát, majd jogot tanult Kolozsváron az I. Ferdinánd Tudományegyetem jogi karán. Már egyetemi évei alatt kibontakozott sokirányú tudományos érdeklődése. 1936-1939 között megszerezte a jogi doktorátust.

1933 és 1940 között a György Lajos és Márton Áron által alapított Erdélyi Iskola című folyóirat szerkesztője, rovatvezetője. Az 1935-ben alapított Hitel egyik alapító szerkesztője volt. A folyóirat megszűnése után 1936-ban Venczel ugyanezzel a címmel indított új folyóiratot, amelyben 1944-ig sorra jelentek meg az erdélyi magyarság önismeretét szolgáló írásai. 1937-ben részt vett az erdélyi magyar értelmiség Vásárhelyi Találkozójának megszervezésében.

1938-1945 között vezette az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) statisztikai ügyosztályát. 1940 őszétől a Teleki Pál Intézet keretében működő Erdélyi Tudományos Intézet (ETI) tanára, 1941-től igazgatója volt 1946-ig. Egyetemi tanárként a Dés melletti Bálványosváralján létrehozott falukutató táborban előadásokat tartott, monografikus, nagyszabású tájkutatást szervezett.

Cikkei, tanulmányai 1945 előtt többek között a Jóbarát, Erdélyi Fiatalok, Erdélyi Tudósító, Erdélyi Iskola, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Gazda, Hitel című folyóiratokban, időszaki kiadványokban jelentek meg. Szülőföldjéről írott tanulmánya, a Csíkszék természeti és társadalmi leírása Várdotfalvi álnéven jelent meg 1939-ben A nemes székely nemzet képe című háromkötetes monográfiában, amelyet Rugonfalvi Kiss István szerkesztett.

Részt vett a Bolyai Tudományegyetem megszervezésében, az egyetem jogi és közgazdasági karának statisztikai és szociológiai professzoraként dolgozott 1945–1947 között. 1947-ben letartóztatták, a pitești-i internáló táborba került, ahonnan egy év múlva szabadult, az egyetemi katedrára nem térhetett vissza, 1948–1950 között az Erdélyi Múzeum-Egyesület főlevéltárosa és tudományos kutatója volt. 1950 februárjában a kommunista hatalom újra letartóztatta, koholt vádak alapján tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, ebből hat évet Márton Áron püspökkel egy cellában töltött. 1961. január 1-jén szabadult, megromlott egészséggel.

1969-ig kisipari szövetkezetekben dolgozott, kerámiát festett, kottákat másolt. 1969-től ismét dolgozhatott társadalomkutatóként, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem filozófia és szociológia karán. Ebben az időszakban a Korunk hasábjain közölt tanulmányokat. 1971-ben súlyos betegsége miatt nyugdíjazták, de továbbra is teljes szellemi frissességgel dolgozott. Utolsó nagy munkája a Romániai magyar irodalmi lexikon szerkesztési módszerének kidolgozása, betegágyán fejezte be a lexikon repertóriumát. Korai halála 1972 tavaszán következett be, temetésén Márton Áron püspök búcsúztatta. A kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik.

Munkásságának legfontosabb területei a gondolkodástörténet, nemzedéki kérdés, társadalomstatisztika-demográfia, társadalomkutatás, társadalom- és művelődéspolitika, nemzetiség- és magyarságkutatás. Alkotó módon fejlesztette tovább az ismert román szociológus, Dimitrie Gusti által kidolgozott empirikus falukutatási módszert. A két világháború közti Erdély jelentős tudományos és művelődési intézményeinek, kiadványainak létrehozása, működtetése fűződik nevéhez. Az erdélyi magyar társadalomtudomány egyik elméleti és gyakorlati megalapozója volt. Imreh István történészprofesszor így jellemzte:„...matematikai, statisztikai látásmódja és logikája révén eredeti, töretlen utakon járni szerető és tudó gondolkodó volt.”

Életében egyetlen kötete jelenhetett meg: Az erdélyi román földbirtokreform. Kolozsvár, 1942. Halála után nyolc évvel, 1980-ban Imreh István válogatásában jelent meg a Kriterion Könyvkiadónál Az önismeret útján című tanulmánykötet. 1988-ban Budapesten újabb válogatás látott napvilágot, Erdélyi föld - erdélyi társadalom címmel. Ezt a tanulmánykötetet, akárcsak az 1993-ban Székelyudvarhelyen megjelent A falumunka útján című kötetet Székely András Bertalan válogatta és szerkesztette. Ezáltal vált hozzáférhetővé Venczel József számos olyan publikációja, amely 1931 és 1945 között jelent meg különböző folyóiratokban.

Meghatározó személyisége volt a két világháború közti erdélyi magyar szociológiának, az erdélyi földkérdéssel, demográfiával, a szociológia módszertanával foglalkozott.

Művei

• A falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet. Cluj, 1935;

• A magyar önismeret útja. Erdélyi Iskola. Kolozsvár, 1936-1937;

• Öt Olt menti székely község népmozgalma. Hitel. Kolozsvár, 1937;

• A székely népfelesleg. Hitel. Kolozsvár, 1937.

• Csík népe és népesedési viszonyai. Hitel, 1939. 3. sz., pp. 229–241.

• Csíkszék természeti történelmi és társadalmi leírása. A nemes székely nemzet képe. (szerk. Rugonfalvi Kiss István.) Debrecen, 1939.

• A falukutatás módszertanának vázlata. Kolozsvár, 1941;

• Az erdélyi román földbirtokreform. Kolozsvár, 1942;

• A volt határőrezredek vagyonának sorsa. In.: Erdélyi Tudományos Füzetek 184. Erdélyi Múzeum-Egyesület. Kolozsvár 1944., pp. 12–15.

• Az önismeret útján. Tanulmányok az erdélyi társadalomkutatás köréből. (Bevezető és jegyzetek: Imreh István). Bukarest, 1980.

• Erdélyi föld – erdélyi társadalom. Válogatott írások. (Székely András Bertalan bevezető tanulmányával). Budapest, 1988.

• A falumunka útján. Válogatott írások. (Válogatta, szerkesztette és a záró tanulmányt írta Székely András Bertalan.) Székelyudvarhely-Budapest, 1993;

• A falumunka útján. (Válogatott írások, bővített 2. kiadás). Székelyudvarhely, 2008.