Abodi Nagy Béla

Székelyszenterzsébet, 1918. július 13. – Budapest, 2012. december 9.

székely festő

Édesapja, Nagy Géza református lelkész, teológiai professzor, vallástörténész, filozófus volt. Édesanyja Csoma Juliska. Bátyjai Nagy Géza és Nagy István, húga Nagy Julianna.

1924 őszén a család a Kolozs megyei Magyarbikalra költözött. Itt végezte el az elemi iskolát. 1928-ban szüleivel végleg Kolozsváron telepedett le, ahol édesapja a Református Teológia professzora lett. 1928–1936 között a kolozsvári Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait. Közben írásai jelentek meg az Ifjú Erdély és a Pásztortűz című folyóiratokban.

1936 őszén felvételizett a bukaresti Szépművészeti Akadémiára. Mesterei: Camil Ressu, Szőnyi István voltak. 1940 tavaszán 24 művét állította ki egy bukaresti csoportkiállításon. 1940 őszétől Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, vezető tanára Szőnyi István volt. 1941 tavaszán a Műbarát budapesti tárlatán állított ki a Barabás Miklós Céh tagjaival együtt. Önarcképét a minisztérium megvásárolta. 1941-ben rajztanári oklevelet szerzett. Ősszel Kolozsvár város pályázatán első díjat nyert. 1941-1942 tanévben a budapesti Képzőművészeti Főiskola művészeti szakjának hallgatója volt. 1941-44 között tagja és kiállítója, 1994-től egyik újraalapítója a Barabás Miklós Céhnek.

1942 tavaszán feleségül vette Teutsch Éva Klárát. Házasságukból négy gyermek született: Anna, Zsófia, Klára, Géza. Ezután tanítói állást vállalt Kolozskovácsin. Az év őszén katonai szolgálatra hívták be.

Képeivel 1943-ban részt vett a Barabás Miklós Céh csoportkiállításain. 1944 márciusában a budapesti Nemzeti Szalonban hat festményét állították ki a Barabás Miklós Céh tárlatán. Augusztusban tíz munkával vett részt a Barabás Miklós Céh első csoportkiállításán. A többi kiállító művész: Andrásy Zoltán, Fülöp Antal Andor, Szolnay Sándor, Benczédi Sándor, Szervátiusz Jenő és Vida Géza voltak. 1944 őszén frontszolgálatra küldték, majd fogságba került.

1948-ban az Örmény SzSzK-ból hazatért Kolozsvárra. Ugyanebben az évben kiállítást rendezett és grafikusi munkákat vállalt. 1948 és 1964 között számos romániai kortárs író könyvét illusztrálta és több irodalmi klasszikus arcképét készítette el. Festményei a romániai állami képzőművészeti kiállításon és a hivatalosan szervezett külföldi tárlatokon szerepeltek: a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon, Jugoszláviában, Csehszlovákiában, Németországban, Olaszországban, Egyiptomban, Szíriában. 1949 és 1983 között, nyugdíjazásáig, a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti tanszékének tanára, 1951-1957 és 1970-1983 között tanszékvezető tanára volt.

1956-ban tanulmányutat tett Magyarországon és Bulgáriában. 1958-ban szerepelt a szocialista országok I. triennáléján Moszkvában. 1961-1962-ben készítette el a Kolozsvári Diákművelődési Ház falfestményeinek terveit. A kivitelezést Petre Abrudan és Petru Feier festőművészekkel együtt végezte. 1966-ban tanulmányi céllal Csehszlovákiába és a Németországba utazott. 1970-1978 között a Szovjetunióban tett több tanulmányutat.

1989-től aktív szerepet vállalt az erdélyi művelődési és közéletben. Több társával újrateremtője lett a Barabás Miklós Céhnek, melynek tiszteletbeli elnökévé választották. 1998-ban, Budapesten gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. 2000-ben A jövő fénye címmel magyar portréfilm készült róla (rendező Szakács Sára, operatőr Nemescsói Tamás). 2004. október-novemberében Abodi Nagy Béla retrospektív kiállítása nyílt a Kolozsvári Erdélyi Szépművészeti Múzeumban, a kolozsvári Bánffy-palotában. 2008-tól Budapesten élt.

Művészete Festészete európai, egyetemes léptékű és érvényességű, modern, kísérletező, a képi műfajokat átívelő. Mégis, Abodit leginkább az emberi sorskérdésekkel vívódó, mesteri képi rendszereket megvalósító kompozíciók jellemzik. Kísérletező, kereső, tehát nem törekszik öncélú képi leleményekre, erőltetett művi stílusegységre. Abodi a professzionális, a vérbeli intellektuális alkotó megtestesítője. A szakmai eszközök teljes arzenálját birtokolja, fölényes tudású. Expresszív, naturalisztikus, drámai-realista, majd absztrakt, dekoratív-monumentális. Idősebb kori művei megrázóan letisztult művészi, mélyen humánus végkövetkeztetések: a kor képei, annak zseniális kórképei (diagnózisai).

"Ha műveinek lényegi párlatát, összefoglalását. álombeli újjáalkotását – fantomképét – akarom adni, akkor: egy tartásnak, fejtartásnak, magatartásnak a festője. Emelkedő, eget tartó vagy eget kérő alakoké, feltörő formáké, magasba lendülő idomoké, fennebb igyekvő súlypontoké. Moccanásoké. mozdulatoké, Zénón nyiláé, amikor éppen két pont között áll, mint egy szitakötő a levegőben. Erővonalaké, erőgyűjtő nyugalomé, erőt követelő időké. Indigókék és okkersárga napoké, feszüléseké, feszültségeké. Egy szelíd, szép leányalak jelenik meg előttem, finoman árnyalt színekben, kissé fölvetett fejjel, az égboltot, a mindenséget tartva. A mindenség gyaníthatja a leány hajának selymességét. De arról már semmit sem tudhat, hogy a létezés mennyboltozatának milyen rettenetes a súlya. Ezt már a festő tudja és tudatja. Mint egy az igazak közül." Bajor Andor

Munkái

Válogatott csoportos kiállítások

• Erdélyi Képzőművészeti Szalon, Kolozsvár • 1947;

• Állami KépzŊművészeti Kiállítás, Bukarest • 1950;

• Román KépzŊművészeti Kiállítás, Prága • 1960;

• Országos KépzŊművészeti Biennálé, Bukarest • 1968;

• Jelenkori román festészet, Budapest • 1974;

• Kolozsvári monumentális művészet, Kolozsvár • 1979;

• A Barabás Miklós Céh újraalakuló kiállítása, Bethlen Kata Diakóniai Központ, Kolozsvár• 1996