Farczády Elek

Marosvásárhely, 1890. április 9. – Marosvásárhely, 1974. február 6.

székely történész, levéltáros, a marosvásárhelyi sorok és marosvásárhelyi glosszák megtalálója

Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte. A budapesti tudományegyetemen, Eötvös-kollégista volt, majd történelem–latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1912-ben doktorált Budapesten, disszertációjának címe Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre volt. Egy évig Budapesten tanított, utána 1913-ban állami ösztöndíjjal a párizsi Sorbonne-on és az École Nationale des Chartes-on tanult, oklevéltani és kézirattári kutatásokkal foglalkozott, elsősorban Erdély közép- és török kori történetét kutatta. Az első világháború kitöréséig Erdély közép- és török kori történetét kutatta, de a háború során kéziratai részben megsemmisültek, megmaradt részük sem került kiadásra.

A gyergyószentmiklósi főgimnáziumban 1915-től tanított, a világháborút követően 1919-től Marosvásárhelyen a felsőkereskedelmi iskolában középiskolai tanár, amelynek 1940-től 1950. szeptemberéig, nyugdíjazásáig igazgatója volt. Tankerületi előadó és tanügyi tanácsos, majd 1951-ben kinevezték a marosvásárhelyi református kollégium Nagykönyvtára, a Bolyai Dokumentációs Könyvtár vezetőjének, az ő érdeme a Bolyai-múzeum és -könyvtár új elhelyezése a Teleki Téka épületében. Ekkor újra nekikezdett a tudományos kutatásnak. Rendezte a könyvtár okleveles, kéziratos, színházi és gyászjelentés-anyagát, feldolgozásra előkészítette az ősnyomtatványok gyűjteményét, rendezte és újjászervezte a Bolyai Múzeumot. A Bólyai könyvtárban 1956-ban, egy 16. századi kódexbe írt 15. sz. eleji jelentős magyar írásos feljegyzésre bukkan, felfedezi a marosvásárhelyi sorok és marosvásárhelyi glosszák néven ismert 15. századi magyar nyelvemléket. 1961. szept. 1.-ig vezette a könyvtárat, 1961-ben nyugdíjba megy, de folytatta levéltári kutatómunkásságát. Ő gyűjtötte össze a marosvásárhelyi várépület restaurálási munkálataihoz szükséges adatokat. Félévszázados egyetemi jubileuma emlékére gyémántdiplomát kapott.

Művei

  • Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre és működése. Az első erdélyi unió, 1437 előtt. Németh József Könyvkereskedése. Budapest, 1912;

  • A marosvásárhelyi Bolyai tudományos könyvtár. In. Kelemen Lajos-emlékköny, Kolozsvár, 1957;

  • A Marosvásárhelyi Sorok (Szabó T. Attilával, Bukarest, 1957);

  • A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák (Szabó T. Attilával), Bukarest. 1973;

  • A marosvásárhelyi református egyházközség élete. 1556-1948. Kiadja a Marosvásárhelyi I. Vártemplom Egyházközség, Marosvásárhely, 2000;

Last updated