Méhes György

született: Nagy Elek

Székelyudvarhely, 1916. május 14. – Budapest, 2007. április 10.

székely író, újságíró

A családja 1917-ben Kolozsvárra költözött, az ottani református gimnáziumban érettségizett. Érettségi után a Ferdinánd Tudományegyetemenen tanult jogot, de érdeklődése a színház felé fordult. 1938-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjából több hónapot Budapesten töltött. Ezután újságoknál dolgozott, először színkritikái, majd politikai írásai jelentek meg a Pásztortűzben és a Keleti Újságban. Írásaiban szót emelt a vad nacionalizmus ellen, a magyarok és románok békés egymás mellett élését szorgalmazta.

A 2. világháború után 1948 és 1950 között a Falvak Dolgozó Népe munkatársa, 1950 és 1952 között a Művelődési Útmutató szerkesztője. Pártonkívülisége miatt támadások érték, emiatt meg kellett változtatnia nevét. 1952 után kivonult a hivatalos irodalmi életből, szabadúszóként írt ifjúsági regényeket és meséket. 1956-ban rövid ideig a Napsugár című gyermekújság főszerkesztő-helyettese. Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolya címűt, 1977-ben publikálta, ám különösebb sikert nem ért el vele. A sikert az 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című életrajzi regényével érte el.

Munkássága több elismerésben részesült. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta meg; 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „jelentős próza- és drámaírói tevékenységéért, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepéért, a gyermekirodalomtól a színpadi alkotásokig ívelő irodalmi munkásságáért”. 2005-ben átvehette a Bécsi Európai Akadémia díját. 2007. április 10-én, 91. életévében hunyt el Budapesten.

Fia, Nagy Elek – nagyvállalkozó, a Vegyépszer Zrt. tulajdonosa – a leggazdagabb magyarországi milliárdosok közé tartozik, emellett pedig Monaco tiszteletbeli magyar konzulja

Művei

  • Verőfény (ifjúsági regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1952;

  • Gyöngyharmat Palkó és más mesék. Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1954;

  • Kárpátok kincse (regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1955;

  • Szikra Ferkó (regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1956;

  • Gyémántacél (kalandos regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1956;

  • Virágvarázsló (mesék), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1957;

  • Világhíres Miklós, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1959;

  • Virágvarázsló (mesék), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1959;

  • Veronka (elbeszélések), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1959;

  • Három fiú meg egy lány (regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1960;

  • Az a bizonyos Vitalit ügy (regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1961;

  • Utazás Nárittyenbe (vidám mesék), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest 1962;

  • Kékruhások (regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1962;

  • Gyémántacél (kalandos regény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1963;

  • Micsoda társaság! (regény), Ifjúsági Könyviadó, Bukarest, 1966;

  • Győzelmes Gábriel (meseregény), Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1967;

  • A kígyószemű toll (mesék, karcolatok), 1968;

  • Tatárok a tengeren (regény). Ion Creangă kiadó, Bukarest, 1972;

  • Leleplezem a családomat. (illusztráció: Cseh Gusztáv). Dacia Kiadó, Kolozsvár, 1972;

  • Ártatlanok bandája (csodálatos történet), 1974;

  • Kilenc vesszőparipa. Kolozsvár, 1976;

  • Szikra Ferkó (regény, illusztráció: Rusz Lívia), Ion Creangă kiadó, Bukarest, 1976;

  • Orsolya. (illusztráció: Soó Zöld Margit). Kriterion, Bukarest, 1977;

  • A tizenkét éves felnőtt (ifjúsági regény), 1979;

  • Egy tucat léggömb (mesék, karcolatok), Ion Creanga Könyvkiadó. Bukarest, 1983;

  • Murok Matyi kalandjai (mesék, elbeszélések), Ion Creangă Könyvkiadó, Bukarest, 1985;

  • Bizalmas jelentés egy fiatalemberről. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1982;

  • Orsolya. Magvető, Budapest, 1983; ISBN: 963-271-936-0

  • Mindenkinek nehezebb, mint másnak (két kisregény), Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1986;

  • Hét kedvenc unoka (regény), Ion Creangă, Bukarest, 1989; ISBN: 973-250-165-0

  • Világhíres Miklós, Magor kiadvány, Budapest, 1996; ISBN: 963-046-447-0

  • Kolozsvári milliomosok, Custos Kiadó, Budapest, 1997;

  • Bizalmas jelentés egy fiatalemberről. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2001; ISBN: 937-804-540-1

  • Győzelmes Gábriel. Erdélyi Híradó. Kolozsvár, 2001; ISBN: 937-8045-41-X

  • Szép szerelmek krónikája. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2002; ISBN: 937-804-532-0

  • Gyöngyharmat Palkó és más mesék. Ulpius-ház, Budapest, 2004; ISBN: 963-725-335-1

  • Kolozsvári ​milliomosok. Ulpius-ház, Budapest, 2005; ISBN: 963-725-367-X

  • Gina. Ulpius-ház, Budapest, 2005; ISBN: 963-725-334-3

  • Szikra Ferkó (regény) Erdélyi Híradó Kiadó. Kolozsvár, 2005;

  • Szikra Ferkó (regény), Ulpius-ház, Budapest, 2005; ISBN: 963-725-371-8

  • Bizalmas jelentés egy fiatalemberről. Ulpius-ház, Budapest, 2006; ISBN: 963-960-284-1

  • Orsolya. Ulpius-ház, Budapest, 2006; ISBN: 963-725-391-2

  • Világhíres Miklós, Ulpius-ház, Budapest, 2006; ISBN: 963-725-329-7

  • Szép szerelmek krónikája. Ulpius-ház, Budapest, 2006; ISBN: 963-960-271-X

  • Emmi. Ulpius-ház, Budapest, 2007; ISBN: 978-963-254-037-5

  • Kolozsvári ​milliomosok. Ulpius-ház, Budapest, 2008; ISBN: 978-963-254-115-0

  • Egyetlenem. Ulpius-ház. Budapest, 2009; ISBN 978-963-254-315-4

  • Gina. Ulpius-ház, Budapest, 2009; ISBN: 978-963-725-334-8

  • Kolozsvári ​milliomosok. Ulpius-ház, Budapest, 2014; ISBN: 978-963-383-381-0

  • Tatárok a tengeren (regény). Cerkabella, Szentendre, 2014; ISBN: 978-963-982-059-3

  • Micsoda társaság! (regény), Cerkabella, Szentendre, 2014; ISBN: 978-963-982-053-1

  • Leleplezem ​a családomat. (ilusztráció: Bányai István). Móra Kiadó, Budapest, 2015; ISBN: 978-963-982-056-2

  • Micsoda társaság! (regény), Cerkabella, Szentendre, 2015; ISBN: 978-963-982-053-1

  • Gina. Lazi, Szeged, 2018; ISBN: 978-963-267-390-5

  • Szép szerelmek krónikája. Lazi, Szeged, 2018; ISBN: 978-963-267-361-5

Színpadi munkái

  • Négy vidám játék (Asztalos Istvánnal, Méliusz Józseffel, Sütő Andrással közösen, 1959)

  • A mester és tanítvány (színjáték, Mv. 1966)

  • Fele se tréfa (színjáték, Nv. 1968)

  • Noé bárkája (négy színmű, a címadón kívül: Barbár komédia; 33 névtelen levél; Mi férfiak. 1969)

  • A járókelő – Ha nincs kilincs (két színjáték, 1970)

  • Mozaik (színjáték, 1970)

  • A zsebrevágott osztály (gyermekszíndarabok, Csíkszereda, 1970)

  • Heten, mint a gonoszok (színjáték, Bp. 1972)

  • Duplakanyar (színművek: a címadón kívül: A nagyenyedi két fűzfa; A peleskei nótárius; Heten, mint a gonoszok, 1976)

  • Felebarátaink (színpadi riport öt képben, 1977)

  • Szép piros alma (vígjáték egy felvonásban, 1977)

  • Istentelen Ábrahám (vígjáték egy felvonásban, 1979)

  • Az nem igaz, hogy ez igaz (négy színjáték, a címadón kívül: Drága gyermekeim; Egy roppant kényes ügy; Kir Januli. 1984)

  • Jerikó (Színház, Bp. 1983).

Last updated