Király László

Sóvárad, 1943. november 19. –

költő, író

Nyárádgálfalva, Csíkfalva, Sóvárad iskolája, a szovátai líceum, illetve az otthoni tanítói-tanári környezet és maga a Sóvidék adta az első élményeket, amelyeket a Babeș-Bolyai Egyetem orosz-magyar szakán (1966-ig) töltött kolozsvári évek, a Gaál Gábor Irodalmi Kör eszméltető közösségében megélt alkotó viták követtek, érleltek meg. Rövid felsőbányai tanárkodás után az Előre kolozsvári tudósítója (1968), 1968 karácsonyától az Utunk szerkesztője. 1990. január 1-jétől a Helikon szerkesztőségi titkára, az 1990/12. számtól főszerkesztő-helyettese.

Még nincs húszéves, amikor versét közli az Utunk, s előbb jelenik meg önálló kötete az Irodalmi Könyvkiadó Forrás-sorozatában (Vadásztánc. 1967, Lászlóffy Aladár előszavával), mint versei az Ifjúsági Könyvkiadónál szintén Lászlóffy gondozásában készülő antológiában, a Vitorlaének-ben (1967). A József Attila és Kassák Lajos jegyében induló író tehetséges nemzedékéből elsőként válik saját hangú költőegyéniséggé, népi és urbánus hatások szerencsés ötvözésével; Louis Armstrong, a Nagy Folyó szomorú énekese ballada-figuraként él versében ("Összeér bennem valahol / az ostor cserdülése / visongó rezes kürtök ritmusával. / Nagy szemű néger trombitás / bámulja lógó bajuszú csordapásztor-testvéreimet"). Harmadik verskötete, a hazai jelenből ihletődve, Ballada a fáradt asszonyokról címet kapja (1970). Egyre tudatosabban építi be saját lírai világába a magyar s az egyetemes történelem és művelődéstörténet nagyjait, Kolumbuszt és Kőrösi Csoma Sándort, Dózsát és Kós Károlyt, Krúdyt és Juhász Gyulát, ciklikusan "a régi mesterek"-et (Heltait, Tinódit, Szenczi Molnárt, Petőfit, Eminescut az 1976-os Sétalovaglás-ban), Arany Jánost és Radnótit, Cicerót, Pieter Brueghelt és Jack Kerouacot.

Az elfelejtett hadsereg (1978) című nagy verse egy sajátos "Erzsébet-kori tragédia", az Angliában, Morus Tamás lefejezésének évében játszatott "Henrik király", pontosabban ennek a tragédiának "színei, hangulatai – másképpen: töredékei, versrészei". A kiszolgáltatottság, az elárultság jajkiáltását hallani ki a kobzos énekéből ("Szédülő vigyorral nézi, aki látja, / és belepusztul, aki énekeli."). Még tovább megy a költői szerepjátszásban, amikor megteremti Al. Nyezvanovot (az "álmodott költő"-t) Amikor pipacsok voltatok (1982) című kötetében és később sem lesz hűtlenné e lírikus-másához. Mintegy összegzi ezt az "irodalomtörténeti" sort a Költők múzeuma, magyarázatot adva a sűrű idézésre. ("Szidjátok költőiteket – mert nem mondják ki. / Mert kimondják. / Mert hallgatnak. / Mert kéretlenül beszélnek helyettetek. / Rendezzétek be a Költők Múzeumát.") Visszapillantó tükör c. alatt vers és próza határán álló műfajt teremtett az elődök, elmúlt idők felelevenítésére.

Részben didaktikai céllal, igényes líratörténeti sorozatot is írt az Utunk-nak (Bóják). Mindez azonban nem a jelen elől való elzárkózás, a menekülés lenyomata: elkötelezett költő ő, aki a nemzedéki összetartozás tudatától a nemzeti felelősség tudatosításáig, a hatalmi tébolyoknak kiszolgáltatott emberiség világgondjának felvállalásáig jutott el. Ezek a felismerések hol elégikus, hol agitatorikus, hol plakátszerű, ill. modern montázs-, kollázs-formát öltő verses kifejezést kapnak; a legmozgósítóbb erővel talán az Amikor pipacsok voltatok darabjaiban. (Ezt a székelyudvarhelyi Népszínház keretében Bartha Levente monodrámaként adta elő, nagy sorozatban.) A költő azonban nem beszél ki a versből, ellenkezőleg, beleéli magát egy helyzetbe, azonosul vele, múltját, jelenét és (nemegyszer szkeptikusan nézett) jövőjét vállalja.

Műfordítóként, elsősorban a kortárs román líra tolmácsolójaként is e képessége révén alkot kiemelkedőt. A legemlékezetesebb Hannibál című Eugen Jebeleanu-kötete (1975). Ő fordította magyarra Geo Bogza (Orion, 1981), majd Cezar Baltag (Egyszarvú a tükörben, 1984) és Daniela Crăsnaru (A babiloni oroszlánok, 1985) verseit s Ioan Flora jugoszláviai román költő egy kötetét (Az anyagi világ, Újvidék 1984). Műfordítói tevékenysége kiterjedt lengyel, orosz, francia, bolgár költemények átültetésére is.

Prózai munkássága egyenértékű költészetével. Már A Santa Maria makettje (1970) novelláival kezdve illúziótlan, a keserű valóságot még paraboláiban is híven tükröző prózát ír (Jogod és hatalmad). A Fény hull arcodra, édesem elbeszélései (1981) minőségileg magasabb szinten folytatják ezt a szókimondó valósághűséget. Magyarság és modernség kérdései egyaránt napirendre kerülnek bennük, kiélezett helyzetekben. A Házam küszöbén egyik eszmefuttatása általánosan jellemző a költő modernség-felfogására: "Modernség – micsoda békafar alá kívánkozó fogalom, fellengzős ajakbiggyesztés minden fölött, ami nem mai. Szárazak leszünk tehát, hűvösek, mértéktartóak, okosak vagy inkább cinikusak. Úgy teszünk, mint a hivatásos közönyösek, a kívülállók, olyannak játsszuk meg magunk, amilyennek manapság illik. Ámde kit az istennyilát fogja érdekelni háromszáz év múlva, mi illett manapság." Úgy modern tehát, hogy a mértéktartást nem téveszti össze a kívülállással, az okosságot a közönnyel. A fegyelmezett (prózai vagy verses) forma mögött szenvedély, letagadhatatlan maiság, az egyén és a közösség feszítő gondja tapintható ki.

Mindmáig legvisszhangosabb műve, Kék farkasok című regénye (1972) nem igyekszik elrejteni a személyes érdekeltséget. Epikai formában nemzedéki számvetés, a közelmúlt történelmének, az ötvenes-hatvanas évek erdélyi magyar falujának s a városnak leírása a főhős, Kis Harai Mihály csalódásaiban. Ebben a könyvében a nem-felejtés és a rendteremtő szándék regényét írta meg a szerző. Írásainak egy része román fordításban is megjelent.

Művei

• Vadásztánc, versek, 1967;

• Rendhagyó délután, versek, 1968;

• Ballada a fáradt asszonyokról, versek, 1970;

• A Santa Maria makettje, novellák, Kriterion, Bukarest, 1970;

• Kék farkasok, regény, Kriterion, Bukarest, 1972;

• Sétalovaglás, versek, Kriterion, Bukarest, 1976;

• Az elfelejtett hadsereg, versek, Kriterion, Bukarest, 1978;

• Fény hull arcodra, édesem, novellák, 1981;

• Amikor pipacsok voltatok, versek, 1982;

• A téli tábor, versek, 1984;

• A költő égő asztala, versek, 1986;

• A föld körüli pálya, versek, 1988;

• Skorpió, versek, 1993;

• Beűzetés, versek, 1995;

• Azték imádság, Jelenkor, Pécs, 1998;

• A Csomolungma-bár, versek, Kriterion, Bukarest, 2000;

• A szibárdok története, versek, 2003;

• Madarak árnyéka, összegyűjtött prózai írások, Kriterion, 2003, ISBN 9732607378