Tuzson János

Polyáni Tuzson János

Szászcsanád, 1870. május 19. – Budapest, 1943. december 18.

botanikus, paleobotanikus, a Tuzson Arborétum alapítója és névadója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja

A kolozsvári egyetemen szerzett bölcsész doktorátus után a Selmecbányai Erdészeti Akadémia növénytan tanára, majd berlini és koppenhágai tanulmányút után a Budapesti Műegyetem magántanára lett. Emellett 1907-től éveken át szerkesztette a Növénytani Közlemények botanikai folyóiratot. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Tuzson”. Kutatóként főleg a fás növények szövettanával, növényföldrajzával és ősnövénytani vizsgálatokkal foglalkozott; sokat tanulmányozta a bükkfa korhadásának folyamatát. Ő végezte el az ipolytarnóci kovásodott ősfenyő fatörzs szövettani összehasonlító vizsgálatát, és az ő meghatározása alapján nevezték el a fatörzset Pinus tarnóciensisnek. 1909. április 29-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1912-ben vette át a Pázmány Péter Tudományegyetem Növényrendszertani Intézetének vezetését; egyúttal ő lett a Füvészkert igazgatója is. A későbbi Tuzson Arborétum alapjául szolgáló fenyvespusztai erdőbirtokot 1925-ben vásárolta meg, és ott főleg messzi országokból hozatott örökzöldeket ültetett. Létrehozta és 1940-ig vezette a Növénytani és Növényföldrajzi Intézetet. Elhunyt 1943. december 18-án, örök nyugalomra helyeztetett 1943. december 21-én a ref. egyház szertartásai szerint a Farkasréti temetőben.

Művei

  • Anatomiai és physiologiai vizsgálatok a vörösfenyő fáján. 1899. (doktori értekezés).

  • A bükkfa korhadása és konzerválása. Budapest, 1904.

  • Adatok egyes növénykórt okozó gombafajok ismeretéhez. Budapest, 1904. (Erdészeti Lapok).

  • Anatomisched und mykologische Untersuchungen über die Zersetzung und Konservierung des Rothbuchenholzes. Berlin, 1905.

  • A növényvilág fejlődéstörténete. (Sillabus). Budapest, 1907. (Szabad Egyetem).

  • A növényország filetikai és palaeontologiai fejlődéstörténetének alapvonásai (A M. T. Akadémia III. osztályán 1909. február 15-én előterjesztett dolgozat).

Tudományos közlemények

  • Magyarország fejlődéstörténeti növény-földrajzának főbb vonásai. Mathematikai és Természettudományi Értesítő XXIX, 1911. p. 568

  • Növényföldrajzi megjegyzések, Botanikai Közlöny 1912, p. 207

  • Grundzüge der entwickelungsgeschichtlichen Pflanzengeographie Ungarns". Math. u. Naturwiss. Berichte, XXX, 1913, 30;

  • Jelentés oroszországi utamról, Akadémia Értesítő, 24. kötet, 1913. évfolyam

  • Utazásom az orosz pusztákon. Természettudományi Közlöny. XLV, 1913. pp. 586, 689–712.

  • Erwiderung auf dr. A. v. Hayeks Bemerkungen, Oesterreichische botanische Zeitschrift. 1913.

  • Adatok a délorosz puszták összehasonlító fórájához. Additamenta ad floram comparativam stepium Rossiae meridionalis. Botanikai közlemények. 1913. XII/25. 5-6. füzet pp. 181-202

Tagság

  • A földművelési minisztérium központi kísérletügyi bizottsága

  • A természettudományi társulat választmánya

  • Az országos erdészeti egyesület igazgató választmánya

Emlékezete

  • Az utódai által alapított Tuzson emlékplakettet rendszeresen a Nyíregyházi Főiskola ugyancsak róla elnevezett botanikus kertjében, a Tuzson János Konferencián adják át.

Last updated