Ábrahám János

Aranyosrákos, 1931. január 17. – Budapest, 1996. május 22.

székely prózaíró, újságíró

A szülők hatodik, legkisebb gyermeke. A gyerekek kiskoruktól vállvetve dolgoznak szüleikkel, a nagyobbak a kicsikre ügyelnek. Az összetartozás és a kemény munka élete végéig meghatározóvá válik. Hétvégeken a négy fiú, az apjukkal az élen muzsikál, Ábrahám János a nagybőgőzik. Később bátyja, Ábrahám Sándor, ismert prímássá válik, saját zenekarával járja Torda környékét. A könnyen és jól tanuló fiúra hamar felfigyelnek tanítói, rögtön a háború után, tizennégy évesen, gyalog, beszökjön Kolozsvárra tanulni. Itt falubelije és régi tanítója, Létay Lajos, a kolozsvári Unitárius Kollégium tanára karolja fel, aki meggyőzni szüleit, hogy a fiút taníttassák tovább. Apja 1945-ben, egy szekér élelemmel fizeti ki a tandíjat. Érettségi után tanulmányait a nagybányai vegyészeti iskolában folytatja, ahol technikusi képesítést szerez 1952-ben. Innen az ótoháni fegyvergyárba irányítják, és felajánlják, hogy kiküldik a moszkvai Lomonoszov Egyetem kémia szakára. Ő azonban visszautasítja a szovjet ösztöndíjat és 1953-ban a Rádió és Televízió Bizottság ajánlatát fogadja el, a Kolozsvári Rádió szerkesztő-riportere lesz. A bukaresti Társadalomtudományi Főiskola egyéves tanfolyamán elvégzi az újságírói szakot is 1958-ban. 1954-ben házasodik meg Bagosi Gabriellával. Két gyerekük születik, László, 1955-ben és Annamária 1961-ben. A szövetkezesítésért tett népszerűsítő munkájáért még munka érdemrendet is kap 1965-ben, de a magyar forradalom leverése utáni tisztogatások, fokozatosan a rendszerkritikussá teszik. Az 1960-as évek közepén, amikor megpróbálja leleplezni főnöke korruptságát, elveszti munkahelyét. Fokozatosan megkeseredik, zárkózottá válik. Pár évig a kolozsvári Armătura gyárban dolgozik 1965–1969 között mint laboráns, majd öntő mester, de folyamatosan romló egészsége miatt felmondásra kényszerül. Évekig munkanélküli, a helyi lapokban publikál, de a honoráriumok szűkösek, a családot a feleség és a jól kereső szűcs anyósa, Bagosi Anna tartja el. Közben kitartóan ír, 1969-ben jelenik meg első, a „Részegnek minden nóta szép” című, novellás kötete. Ezután „átnyergel” a tudomány népszerűsítésre és a dokumentum regényekre, sorra jelennek meg kötetei. Jó barátai Bálint Tibor, Kormos Gyula, Köntös-Szabó Zoltán, Bajor Andor, Palocsay Zsigmond, közeli ismerőse Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Sütő András. Élete, váltakozva, a mindennapi megélhetés, az alkotási vágy, a tehetetlen, elkeseredett rendszerellenesség, a baráti borozgatások és magyarságát védő író apró sikerélményei között folyik. Író barátai révén végre felajánlanak neki egy szerkesztői állást a Brassói Lapoknál, ezért Brassóba kell költöznie, az 1972-1975 közötti távollétét a családja érzelmileg megsínyli.

Harmadik megjelent kötete után felveszik a Romániai Írószövetségbe és mivel ez anyagi támogatással is jár, beteg-nyugdíjaztatja magát és csak az írásnak szenteli életét. 1976-ban fejezi be „Vér és Vas” kötetét, ami pályafutásának csúcspontja. Az 1970-es évek második felétől a kommunista rendszer elnyomása egyre erősödik, a személyi kultusz és a magyarellenesség soha nem látott méreteket ölt. A magyar kulturális élet lehetőségei beszűkülnek, nincs hol és nincs mit publikálni. Több írását, kötetét visszautasítják, mert nem hajlandó kommunista idézetekkel megtűzdelni őket. 1979-ben újra munkát kell keresnie, 1980-ban mozi-igazgató lesz. Rengeteg filmet megnéz és átképzi magát filmkritikusnak. Cikkeit, recenzióit rendszeresen leközlik. Így éri meg az 1989-es váltást, 1990-ben végleg nyugdíjaztatja magát. Budapesten hal meg 1996. május 22-én, orvosi műhiba következtében, miközben érdugulásos lábát próbálja operáltatni. Sírja a kolozsvári Kismező temetőben van.

Munkái

• Részegnek minden nóta szép. novellák, Forrás, 1969;

• Mindennapi munkánk. (tudománynépszerűsítő), Bukarest, 1969;

• Homo faber (reflexiók a munkáról), Bukarest, 1972;

• Vér és vas (háborúellenes értekezés, tanulmány a II. világháborúról), Bukarest, 1976;

• Földszintes atomkor (meditáció a nukleáris fegyverkezésről, 1979);

• Micsoda majális (elbeszélések, Kolozsvár, 1979);

• Égi úton: [képzeletben gépmadárral, űrhajóval] (Bukarest, 1987);

• Ember a légtengeren túl: űrkrónika. Bukarest, 1990;

• Picula. Dumás beszély glaszodél-hangadó masinára. I–III. köt. (Székelyudvarhely, 1994–1999); Picula I (Erdélyi Gondolat, 1994); Picula II (Erdélyi Gondolat, 1997); Picula III (Erdélyi Gondolat, 1998)

Publikációi

• Mit tudnak Misztótfalusi Kis Miklósról Misztótfaluban? Korunk, 1970;

• Az első román játékfilm. – A filozófus rendező Ingmar Bergmann. 1–2. Korunk, 1986;

• A mozgó kép. Korunk, 1987;

• A mozi mítosza. – Film és technika. Korunk, 1988;

• A film lehetőségei. Film a filmről. Korunk, 1989;

• Fáraók népe. Korunk, 1990, 7 sz. 820–831. p. (etnográfia, romák);

• Új hang az éterben. Helikon, 1990, 24 sz. 11. p. (Kolozsvári Rádió, intézménytörténet);

• Pereputty, avagy a szép családi album. Regényrészlet. (Látó, 1991);

• Strapáljuk magunkat. Részlet a Picula című regényből. (Korunk, 1991);

• Nekünk nem kellett szimbólumokban beszélnünk. A Hét, 1993, 13 sz. 5. old.

• Hírünk itthon és a nagyvilágban. Negyvenéves a Kolozsvári Rádió. Helikon, 1994, 3. sz. 22-23. p. (EMKE, Somai Ferenc)

  Kongatom a hangomat. Korunk, 1995, 3 sz. 88-93. p. (rádió, intézménytörténet)

• A múzsa nélküli művészet. Korunk, 1994;

• Nősül a prímás. Elbeszélés. – Édes Jézus, légy vendégünk. Elbeszélés. Látó, 1995;

• Az „istenkereső poéta.” Székely útkereső, 1995;

• Márai Sándor és a film. Helikon, 1996, 10. sz. pp. 20-22;

• A filmvilág atyja. – A nagy komédiás. Korunk, 1996;

• Zsák a foltját. (Győzni humorral. Humoreszkek. Szerk. Dávid Gyula. Stockholm, 1996)