Donáth László

Etéd, 1883. április 5. – Nyárádszentsimon, 1967. december 2.

székely író, református lelkipásztor

Falusi kovácsmester fia, az alsó gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a felsőt Marosvásárhelyen végezte. A református teológián tanult egy évig Kolozsvárt, majd Debrecenben. Lelkész volt Vadasdon, Nyárádmagyaróson, Harasztkeréken, Berettyószéplakon, mint nyugdíjas tovább szolgált Havadtőn és Székelyföldváron. A KZST tagja.

Első novellái a Zord Időben jelentek meg, s a Pásztortűznek is munkatársa volt. 1927-ben a Temesvári Hírlap novellapályázatán I. díjat nyert. Anekdotikus hangvételű írásaiból kicseng a szociális igazság érvényesítésének követelése. Egy cikke a Keleti Újság 1929. szeptember 19-i számában (Üzen a sírdomb és beszél a fejfa...) indította el a dicsőszentmártoni Sipos Domokos-síremlék felállításának irodalmi mozgalmát. Irodalmi hagyatékában hat színdarab és hat kisregény maradt kéziratban, ezek közül mint korrajz kiemelkedik Kényszerszünet c. önéletrajzi regénye.

Művei

• Humoros esetek (novellák, Kolozsvár, 1928);

• Jairus fia (novellák, Marosvásárhely, 1929);

• Szegény bolond (elbeszélések, Kolozsvár, 1931);

• Cserefa Gyuri (regény, Budapest, 1932);

• Tövig égő gyertya (novellák, Nagyvárad, 1934);

• Az utolsó falat kenyér (színjáték, Nagyvárad 1939).