Bodó Barna

Sepsiszentgyörgy, 1948. július 29. –

újságíró, politikus, politológus, fizikus szakíró, egyetemi tanár

Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a temesvári egyetem fizika karán szerzett felsőfokú képesítést. 1972-ben a Szabad Szó szerkesztőségében dolgozott, 1973-tól az Ifjúmunkás bánsági tudósítója. A Korunk, A Hét, Előre, Megyei Tükör, Vörös Lobogó hasábjain is közölt írásaiban a gazdasági és társadalmi valóság összetett jelenségeit tárja fel, illetve a fizika haladó hagyományait és eredményeit népszerűsítette. Az 1990-es évek elején újságíróból politikussá vált, bekapcsolódott az Romániai Magyar Demokrata Szövetség munkájába, hamarosan a párt alelnöke lesz. 1996-tól a Kisebbségi Szórványkutató Központ vezetője. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség önkormányzati és civil szervezeteiben működött, de annyira feszegeti a kereteket, hogy eltávolítják a szervezetből.

1999–2007 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem politikatudományi tanszékén adjunktus, ugyanott doktorált filozófiából 2003-ban. Temesváron és Kolozsváron egyszerre tanít, míg utóbbi helyről – a Bolyai Kezdeményező Bizottságban vállalt szerepe miatt – eltávolítják. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyetem főállású oktatója, majd 2007-től docens a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatok tanszékén. Kutatási területei: szórványhelyzet, interetnikus kapcsolatok, regionalizmus-határmentiség.

Művei

  • A Demeter gyerekek pályaválasztása és más igaz történetek, 1977;

  • Káin visszatért. (Regény). Budapest, 1959;

    Bodó Barna, Hegedűs Imre: De la desene simple la holografie. Temesvár, 1978;

  • Eötvös Loránd tudományos és művelődéspolitikai írásaiból. Bukarest, 1980;

  • Feleúton - útfélen. Följegyzések, beszélgetések. Bukarest, 1982;

  • Mit tettem mint fizikus? Nobel-díjasok önéletírásaiból. Bukarest, 1985; A kötet megjelenését segítették többek közt Varga Lajos Károly kutató fizikus fordításai.

  • Ember és világ. Tanulmányok a hitről; vál. Bodó Barna; Kriterion, Bukarest, 1986 (Századunk)

  • Holnap is köszönnek. Riportfüzér. Bukarest, 1989;

    Miskolczi Miklós: Színlelni boldog szeretőt / Bodó Barnaː * Szenvedő Temesvár; Romániai Magyar Szó, Bukarest, 1990 (RMSZ zsebkönyvek)

  • Erdélyi egyházaink évszázadai; szerk. Barabás Zoltán, Miklós László, Bodó Barna; Transil, Bukarest, 1992 (RMSZ zsebkönyvek)

  • A Romániai Magyar Demokrata Szövetség III. Kongresszusa : Brassó, 1993. január 15-17.; fel. szerk. Bodó Barna, Somai József; RMDSZ, Târgu Mureş, 1995

  • Kisebbségi érdekvédelem. Kormányból és/vagy ellenzékből. Az 1996. december 16-án, a Temesvári Református Egyházközség Újvárossy Ernő gyülekezeti termében megtartott tudományos tanácskozás anyaga; fel. kiad. Bodó Barna; Temesvári Szórvány Alapítvány, Temesvár, 1997 (Szórvány füzetek)

  • Szórvány és iskola. Elemzések és programok a szórványoktatás témaköréből; szerk. Bodó Barna; Iskola Alapítvány, Kolozsvár, 2001;

  • Tradiţie şi interculturalitate; szerk. Bodó Barna; Centrul de Cultură şi Artă al Judeţului Timiş, Timişoara, 2002 (Interferenciae Banaticae)

  • Szereppróba. Elitek, szerepek, peremlét; szerk. Bodó Barna; Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2002 (Diaszpóra könyvek)

  • Bakk Miklós–Bodó Barnaː Státusdiskurzus; utószó A. Gergely András; Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2003 (Diaszpóra könyvek)

  • Talpalatnyi régiónk. Politológiai esszék (Kolozsvár, 2003)

    Az identitás egyetemessége (Kolozsvár, 2004)

  • Imagine şi comunicare; szerk. Bodó Barna; Diaspora, Timişoara, 2006 (Interferenciae Banaticae)

  • Regionális identitás, közösségépítés, szórványgondozás; szerk. Balogh Balázs, Bodó Barna, Ilyés Zoltán; Lucidus, Bp., 2007 (Kisebbségkutatás könyvek)

  • Európai Unió és regionális politika; szerk. Bodó Barna; Scientia, Kolozsvár, 2008;

  • Kisebbségben, közösségben. Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára; szerk. Bodó Barna; Tempus, Temesvár, 2008 Szórvány és nyelvhatár. Tanulmányok (Budapest, 2009)

  • Nations and national minorities in the European Union; szerk. Bodó Barna, Tonk Márton; Scientia, Cluj-Napoca [Kolozsvár], 2009;

  • Bánsági magyar panteon; szerk. Bodó Barna; Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2009;

  • Közpolitika; Scientia, Kolozsvár, 2011;

  • Civil szerepek – civil szereplők; 2015 (A kötet huszonhárom írást tartalmaz a civil társadalomról)

  • Fiatal tudomány, tudományunk fiataljai a Kárpát-medencében; szerk. Bodó Barna, Szoták Szilvia; Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium–Külgazdasági és Külügyminisztérium, Bp., 2017 (Határhelyzetek)

  • Az örökmozgó terei (szerk. Bakk Miklós és Tonk Márton - Bodó Barna hetvenedik születésnapjára készült tiszteletkötet). Exit Kiadó, Kolozsvár, 2018;

Díjak, elismerések

  • Írószövetségi debüt-díj a Feleúton-útfélen című kötetért. 1981;

  • Riporteri nívódíj a Román Újságírószövetség részéről, 1985;

  • Csongrád Megye Alkotói Díja, 2002;

  • Az Írószövetség Temesvári Társasága díja a Talpalatnyi régiónk című kötetért, 2004;

  • Wass Albert-díj. Sepsiszentgyörgy, 2006;

  • Julianus-díj. Csíkszereda, 2006;

  • Báthory-díj, 2013;

Last updated