Jancsó Miklós id.

Kolozsvár, 1868. október 14. – Szeged, 1930. július 19.

orvos, belgyógyász, egyetemi tanár

Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen végezte, 1892-ben avatták orvosdoktorrá. 1893-tól a kolozsvári belgyógyászati klinikán dolgozott. 1899-1901 közt tanulmányúton volt a berlini Koch Intézetben és a breslaui belgyógyászati klinikán. 1901-ben egyetemi magántanárrá habilitálták Belgyógyászati propedeutica tárgykörből. 1911. szeptember 23-án nyilvános rendes tanárrá nevezték ki és tanszékvezetői megbízást kapott. Megbizatásának haláláig, 1930-ig tett eleget, ő volt a kolozsvári magyar egyetem 1918-ben utolsó és az új, szegedi egyetem 1921-től első belgyógyász professzora. Ifj. Jancsó Miklós farmakológus apja. Kutatási területe a Plasmodium malariae-re, a saválló baktériumokra, az arzenobenzol biológiai hatására, valamint a gümőkorbacilusok virulenciájára vonatkozó vizsgálatok. Jelentősek a vérvizsgálatok útján elért epidemológiai következtetései. Szegeden érte a halál, a szegedi Református temetőben nyugszik.

Munkái

  • Tanulmány a váltóláz parasitáiról. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1906. 282 p. (14, részben színes táblázattal, 344 sajátkezű rajzzal.);

  • Összehasonlító vizsgálatok a gyakorlatilag fontosabb saválló bacillusokkal. (Társszerző Elfer A.) Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1910. 469 p.;

  • A gümőbacillusok virulentiája fokozasának kérdése. Társszerző Elfer A. Orvosi Hetilap, 1910;

  • A bovinus typusú gümőbacillus-fertőzés előfordulásának viszonyai gümőkóros betegeken Kolozsvárt. Társszerző Elfer A. Orvosi Hetilap, 1910;

  • A hasi hagymáz kórismézése. Orvosképzés, 1912;

  • A malária kór- és gyógytana. Orvosképzés, 1913;

  • A paroxysmalis haemoglobinuriánál létrejövő haemolysisre vonatkozó vizsgálatok. Társszerző Csiky M. In: Lechner emlékkönyv. Kolozsvár, 1915.

  • Experimentelle Untersuchungen über die die Malariainfektion des Anopheles und des Menschen beeinflussenden Umstiinde. Arch. Schiffs- u. Tropenhyg., 1921.

  • A pellagráról. Orvosi Hetilap, 1924.

  • Az oltási váltólázról. Orvosképzés, 1926.

  • Egy visszatérőláz-endemia tanulságai. In: Rigler emlékkönyv. Szeged, 1926. 55-114. p.

  • A salvarsan és rokon arsenobensol származékok. Társszerző ifj. Jancsó Miklós. Budapest, 1928;

  • Az angioneurotikus tünetcsoport visszeres befecskendések következtében. Társszerző ifj. Jancsó Miklós. Orvosi Hetilap, 1928;

Társasági tagság

  • Budapesti Királyi Orvosegyesület (levelező tag, 1925-1930);

Díjak, elismerések

  • Mészáros-díj (1906);

  • Magyar Tudományos Akadémia, Rózsay-díj (1910);

  • Tauszk-díj (1928);

Last updated