Kovásznai Sándor

Fintaháza, 1730. február 12. – Marosvásárhely, 1792. március 8.

iró, műfordító, református tanár

Marosvásárhelyen tanult, ahol később köztanítóságot viselt. Azután öt évig (1755-1760 között) gróf Lázár Imre mellett nevelősködött, majd 1760-ban külföldre indult és ott július 19-én beiratkozott a leydeni egyetemre. 1763 végén tért haza, 1764 januárjában tanárként helyezkedett el Marosvásárhelyen és haláláig ott dolgozott. Sírja a marosvásárhelyi református temető ravatalozója mellett található.

Halálakor a Bácsi Magyar Kurír a következő cikket jelentette meg:

"A régi nyelveket: zsidót, görögöt, deákot az ehhez hasonló régiségekkel és históriákkal együtt nagy előmenetellel tanította... a szentírást úgy tudta és magyarázta, mintha gyermekségétől fogva - egyebeket mellőzvén - minden elmebeli és testi tehetségeit annak tanítására fordította volna. ...emellett nagy filosofus, nagy matematikus, nagy rétor, nagy poéta, egyszóval minden nagy volt."

A Somosdi Általános Iskolát 2005 nyarán, róla nevezték el.

Művei

• Laudatio funebris memoriae… Emerici Lázár. (Nagyszeben, 1761.);

• Laudatio funebris… com. Lad. Teleki de Szék. (Kolozsvár, 1779.);

• Speculum parentis domo forisque optimi (Másik gyászbeszéd gr. Teleki László felett). (Kolozsvár, 1779.);

• Laudatio funebris Mariae Theresiae… (Nagyszeben, 1780.);

• Carmina exequialia… (Utrecht, 1782.) Oratio ad inaugurandum… novum auditorium in ill. gymnasio Vásárhelyensi… (Uo. 1784.) * „Cicerónak az emberek tisztéről és kötelességeiről” írt munkájának fordítása (1795.);

• Az ész igaz útján. (Bukarest 1970)