Dávid Antal

Kézdivásárhely, 1913. július 30. – Budapest, 1988. július 26.

író, újságíró

Apja Dávid István. Középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen és Budapesten végezte, itt érettségizett 1932-ben. Az innsbrucki egyetemen gyógyszerészeti tanulmányokat folytatott. Móricz Zsigmond biztatására kezd írni a 30-as években. 1932-34-ben a kézdivásárhelyi Székely Újság levelezője, majd 1935-ben a Brassói Lapok, 1936-tól a Keleti Újság riportere és munkatársa, 1941-45-ben a marosvásárhelyi Szövetkezés és a kolozsvári Magyar Nép című lap felelős szerkesztője volt. Móricz Zsigmond közölte egy novelláját a Kelet Népében. Elbeszéléseinek, novelláinak és 1969-től Magyarországon megjelent regényeinek tárgyát Erdély történetéből merítette. 1944-ben Kolozsvárt közzétette Farczády Jenő levelei Szabó Dezsőhöz címen Szabó Jenő tíz irodalmi levelét öccséhez. 1945-ben Budapestre települt, köztisztviselőként dolgozott, emellett szerkeszti az Angyalföld című lapot. Írásai fenti lapokban, továbbá az Erdélyi Helikon, a Pásztortűz, a Kelet Népe és a Híd című lapban jelentek meg. Novellákat, kisregényeket, történelmi regényeket írt a 17-19. századi Erdélyről, a Magyar Rádió számos hangjátékát sugározta. 1973-ban vonult nyugdíjba.

Művei

• Hírek. Kolozsvár, 1935;

• Hazátlan voltam. Kolozsvár 1941;

• Üstökös a kéményen. Kolozsvár, 1941;

• Muzsikáló kút. Budapest, 1969;

• A kolozsvári futár. Budapest, 1972;

• Háromszék nem alkuszik Budapest, 1973;

• Erdély nagy romlása (I-III. Budapest, 1977); Erdély nagy romlása I. (1974); Erdély nagy romlása II. (1975); Erdély nagy romlása III. (1977);

• A tanú. Budapest, 1981;

• Az első felvonás. Budapest, 1982;

• A szolgadiák. Budapest, 1983;