Koréh Zsigmond

Bikfalva, 1761 - Bécs, 1793. március 9.

festő, grafikus, műfordító

Bikfalván, Háromszékben született szabad székely református szülőktől, valószínűleg 1761 -ben.1 Atyja egy katonaállítás alkalmával átszökött Oláhországba. Megunván a sok buj-dosást, visszatért Erdélybe s önként belépett a székely seregbe. Fiát, Zsigmondot 1771-ben beadta a nagyenyedi kollégiumba. "Szép tehetsége - - írja forrásunk T. Gyűjt. 1828 IV. 43. lap - - még gyermekkorában kitetszett és különös hajlandóságot érezvén a rajzoláshoz, festegetett. Első munkái közül még ma is (1828.) az enyedi könyvtárban Hóra és Kloska rémítő pártütők, pasztellel készített ábrázolatait lehet látni". Egyéb tudományokban is dicséretes előmenetelt tevén, iskolai tanulmányainak bevégzése után "a német klasszis rendes Tanítójává leve". Ezen hivatalának is becsülettel eleget tevén, búcsút mondott az enyedi iskolának "és szép rnesterségi talentumát tökéletesíteni akarván, Bécsbe ment, hogy szorgalmatos igyekezete által a magyar kukura ezen ágának is díszére tehessen valamit".

1790 körül Pesten, a magyar színészet körül buzgólkodik. Itt kap kedvet drámák fordítására, de első műve, a Kotzebue után készült Embergyűlölés és megbánás magyarosítása, már Bécsben jelenik meg 1790-ben, hol a Hadi és más nevezetes történetek szerkesztői, Görög Demeter és Kerekes Sámuel buzdítják őt ez irányban a tovább haladásra. Nyomtatásban csupán még egy fordítása jelent meg a: Nemes hazugság, szintén Kotzebue után (Bécs 1792). De fordít olaszból is s nem egy kéziratos műve évtizedekig ott volt a magyar színészet műsorán. (Szinnyei Magyar írók VI. k. 1005-6. hasáb.)

Mint festőről először Földi János emlékezik 1791. június 4-éről Szatmárrál keltezett levelében. Kérdést intéz a Bécsben tartózkodó Kazinczyhoz, hogy "Kóré Zsigmond, aki Horváth Ádámot lefestette, nem tudom, micsoda ember?" Sajnos, erre a levélre nem kapunk választ, de egy másik levélből megtudunk egyet-mást e kép sorsáról. A rézmetsző 12 aranyat kapott a munkájáért. Kórénak még két művét ismerjük. Az egyik Hadik András generális arcképe s a másik egy "Magyar kisasszony" nemzeti köntösben. Mindakettőt rézmetszetben közölte a Magyar Hírmondó 1793-ban. Pályája gyors véget ért. Sok sanyarúság után végre a közkincstárból 180 forint évi díjat kapott; ezt. azonban nem sokáig élvezhette, mert 1793 március 9-én Bécs" egyik közkórházában meghalt.