Gál Elemér

Csíkzsögöd, 1929. február 28. – Eger, 2007. május 31.

író, újságíró, tanár, pedagógiai szakíró

Apja Gál László (1901-1942) vármegyei tisztviselő, levéltárnok volt, anyja leánykori nevén Jónás Irén (1901- 1993) kereskedelmi dolgozóként ment nyugdíjba. Testvérei: Gál Ernő, Gál Viktor, Gál Mária. Gyermekkorát Csíkszeredában, Csíkzsögödön töltötte, ott is járt elemi iskolába. 1944 nyarán felvételt nyert a marosvásárhelyi Csaba Királyfi Gyorsfegyvernemi Hadapródiskolába, amelyet 1944 szeptemberében Vasvárra telepítettek. Ide vonult be 1944. október 1-jén. 1945 májusában, mint kiskorú tanulót társaival szovjet hadifogságba, kényszermunkára hurcolták. 1945 októberében tért vissza az akkor már ismét Romániához tartozó Erdélybe. (Hadtörténeti Levéltár Bp. 20/2/1966.sz. Igazolás). A középiskolai tanulmányait 1948-ban végezte el szülővárosában Csíkszeredában, a Római Katolikus Főgimnáziumban. Egyetemi oklevelét a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán szerezte magyar irodalom szakon (1952). Pályáját Szatmárnémetiben középiskolai tanárként kezdte, tanítványai közt volt Kocsis István drámaíró és Szilágyi Domokos költő is. Szakfelügyelőként is dolgozott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem megbízásából. Szakmai tevékenységével a magyar oktatás színvonalának emelésén fáradozott. 1976-ban tudományos fokozatot szerzett.

Az újságírással egyetemi évei alatt ismerkedett meg: riportot és kritikát írt. Első karcolata 1952-ben a kolozsvári Igazság napilapban jelent meg Tilos az átjárás címmel. Módszertani cikkgyűjteményében szerepel 1956-ban A tanulók írásbeli alkotókészségének fejlesztése című tanulmánya. Ezt követően a Bukarestben megjelenő Tanügyi Újság számos pedagógiai és módszertani cikket közöl. A Szatmári Hírlap hasábjain is olvassák publicisztikai és szépirodalmi írásait.

Kritikai írással jelentkezett az Utunkban is. Mint pedagógus számos tanulmány szerzője volt, a Beszéd és íráskészség fejlesztés című pedagógiai gyűjteményben értekezése jelent meg a tanulók alkotó íráskészségének fejlesztéséről. Riportjait és elbeszéléseit a szatmárnémeti Friss Újság hasábjain közölte. Sok színdarabot, valamint mesét dramatizált. 1990-ben Szatmárnémetiben főszerkesztője lett a Szamoshát című szépirodalmi lapnak.

Irodalmi köröket, színjátszó csoportokat irányított, irodalmi esteket rendezett, az ifjúság számára alkalmas mesejátékokat írt. Szakmai továbbképzéseken előadóként vett részt. 1986-ban A költő életei című kötetben tette közzé Szilágyi Domokos, a diák című visszaemlékezését, amelyet emlékirat változatban a Várhely című folyóiratban (2004. 3-4. szám) közölt. 1994-ben Egerbe költözött, majd ott a Heves Megyei Hírlap és az Egri Riport munkatársa.

A Hármashatár Irodalmi Társaság alapító tagja volt. Gyóntató című antológiában szerepel három elbeszélése, amelyet Fehérgyarmaton 1995-ben adott ki a Társaság. 1996-ban az Egerben megjelenő Heves Megyei Hírlap hasábjain jelent meg hetvenkét folytatásban - Svejk, a vasfüggöny mögött- című szatirikus regényének első fejezete. Az Új Hevesi Napló, Dunapart és Várhely című szépirodalmi folyóiratokban, a Magyartanításban értékelő könyvismertetést közölt.

Egerben írta meg legjelentősebb művét, a "Héthavas" című őstörténeti hitregényt, amely 2006-ban jelent meg először a Grafotip Kiadónál, majd a második változatlan kiadás 2008-ban Csíkszeredában a Pallas-Akadémia kiadónál. A szeretet vár valahol című posztumusz kötetét 2009-ben Egerben adták ki, házastársa Zolcsák Anna és Murawski Magdolna egri író-költő szerkesztésében, amely válogatás a szerző rövidebb prózai alkotásaiból. Előadásainak, írásainak köszönhetően szemléletformáló közéleti személyiséggé vált az anyaországban. A Szent György Lovagrend tagjaként a rend kiadványait szerkesztette, amiért a rend tiszti kereszttel és az Örökös Tag címmel tüntette ki. 2006-ban vitézzé avatták. 2007. augusztus 20-án posztumusz Irodalmi Nívódíjat kapott.