Halmágyi Samu

Alsószentmihály, 1880 – Arad, 1962. december 31.

székely költő, publicista

Dicsőszentmártonban volt tanár s a Kisküküllőmegyei Tanügy című szaklapot szerkesztette. Az ugyanitt megjelenő Vármegyei Hírlap folytatásokban közölte Ady Endre magyarsága és magyarossága című tanulmányát, melyet a szerző 1916 elején különlenyomatban elküldött a költőnek, melléje állva a Rákosi Jenővel folyó vitában. Az erdélyi Ady-kultusz e korai megnyilvánulásának egy példányát a költő Csucsáról keltezett válaszával együtt a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum őrzi. A költő-tanár békevágyas versesköteteire a levélváltás után Ady Endre hívta fel a figyelmet a Nyugatban: „különösen kedves s erdélyi, hogy Tinódi Sebestyént juttatja eszünkbe Halmágyi Samu. Ez, ilyen a mai Tinódi, ódonságos, de nyugtalan krónikás...”

Az 1920-as években a székelyudvarhelyi Polgári Leányiskola igazgatója, majd líceumi tanár; Tompa László baráti köréhez tartozik, Benedek Elekkel levelez, a Cimbora, a Tanítók Lapja munkatársa. 1937 után Aradon telepedik le, és bekapcsolódik a város irodalmi életébe. A második világháborút követő években rövid ideig az aradi 3. számú Líceum esti tagozatán természetrajzot tanított. Petőfies hangvételű költészete a líra konzervatív vonulatához kapcsolja. Gazdag könyvtárát, irodalmilag értékes kézirathagyatékát, valamint Bakóczi Károllyal és Tompa Lászlóval folytatott levelezését tanárnő-rokona őrzi Szegeden.

Verseskötetei

• Még egyszer és mindig (Dicsőszentmárton 1914);

• Hadak útján (Dicsőszentmárton 1916);

• Utam (Székelyudvarhely 1923).