Ferenczes István

Csíkpálfalva, 1945. január 1. –

székely költő, író, újságíró

Csíkpálfalván született 1945. január elsején (valójában 1944. december 26-án). Édesapja - Imre építőmester, a csíksomlyói Kalot és más középületek építője. Édesanyja Gáll Angéla, háziasszony. Római katolikusnak keresztelték pap nagybátyjai.

Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, a középiskolát a bánsági Lugoson, miután kulák származása miatt nem vették fel egyetlen székelyföldi középiskolába sem. A főiskolát Kolozsváron végezte biológia szakon 1967-ben, utána egy éven át a szülőfalujában tanított. Két évig helyettes tanárként a Gyimeskeben tanított. A főiskolát Kolozsváron végezte biológia szakon 1967-ben, utána egy évig szülőfalujában tanított.

Az 1968-as megyésítéskor a frissen alakult megyei napilap, a Hargita újságírójaként működött. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó, Korunk, s a Megyei Tükör is közölte. A Hargita c. laptól 1975-ben politikai okokból eltávolították. 1975 és 1979 között szakirányító volt az Agronómusházban.

1979-ben került vissza a sajtóhoz, a Bukarestben kiadott hetilap, a Falvak Dolgozó Népe székelyföldi tudósítójaként. Itt dolgozott az 1989-es decemberi fordulatig. 1989 december 23-án egyik alapítója volt a csíki RMDSZ-nek. 1990-ben a Hargita megyei Művelődési felügyelőség főtanácsosának nevezte ki Andrai Plesu, akkori művelődési miniszter. 1992 és 1996 között szabadúszóként élt, 1996-tól a Hargita Megyei Tanácsnál elnöki tanácsadó lett.

1997-től a Csíkszeredában megalapította a Székelyföld c. kulturális folyóiratot, a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt.

Eddig több mint 20 könyve jelent meg, főleg verskötetek, s ugyancsak értékes kordokumentumokat tartalmazó publicisztikai és riportkötetek. A költő otthonról kapott erkölcsi-folklorisztikus-nyelvi örökségét próbálta összeegyeztetni a posztmodern világ közérzetével. Az erdélyi magyar irodalmi- és közélet jeles egyénisége.

Művei

• Nyári vándorlások (Bukarest, Forrás 1972)

• Utolsó kenyér (Bukarest, 1978);

• Ki virággal megveretett (Bukarest, 1984);

• Mikor Csíkban járt a török : gyermekversek (Bukarest, 1986);

• Megőszülsz, mint a fenyvesek (Bukarest, 1987);

• Indián a Hargitán :gyermekversek (Bukarest, 1989);

• Hull a hó örök vadászmezőkre (Székelyudvarhely, 1992?)

• Félidő, félpokol (Marosvásárhely, 1995)

• Pepita hangya : gyermekversek (1998)

• Didergés (2000)

• Sekler songs = [Székely dalok] (Csíszereda, 2000)

• Bacchatio Transsylvanica (Szépírás Kiadó, 2002)

• Mineralnaja pesznya = [Ásvány dal] (három poéma, Csikszereda, 2004)

• Amor mistica = [Misztikus szerelem] (Pro-Print Könyvkiadó, 2011)

• Gyásztól gyászig (publicisztika, Csíkszereda, 1994);

• Székely apokalipszis (dokumentum, riport, Csíkszereda, 1994)

• Ordasok tépte tájon (riportnovellák, Csíkszereda, 1997)

Irodalom (válogatás)

• Farkas Árpád: Meghalló távolságban. Igaz Szó, 1972/7.

• Oláh István: Ferencz S. István: Utolsó kenyér. Könyvtár, 1979/1.

• Farkas Árpád: Szenvedelmes szerelme a reménynek. Igaz Szó, 1989.

• Jakabfy Tamás:Fenyvesek kora. Utunk, 1989. szeptember 22.

Díjak, elismerések:

• Látó-nívódíj (1993);

• Szabó Zoltán-díj (1994);

• Különdíj a Székely apokalipszis c. riportsorozatért (1995);

• József Attila-díj (2001);

• Balassi Bálint-emlékkard (2005);

• Arany János-díj (2012);

• Magyarország Babérkoszorúja díj (2015)