Szőcs István

Marosvásárhely, 1928. augusztus 2. –

író, kritikus, műfordító. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja

Írói álneve: Sós Péter

Felesége Márton Ráchel, fia Szőcs Géza. Elemi és középfokú tanulmányait szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte, a református kollégiumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat a kolozsvári egyetemen folytatott, 1951-ben pedagógia-lélektan szakos tanári oklevelet szerzett.

Pályáját az Ifjúsági Könyvkiadóban kezdte, 1958 és 1968 közt az Utunk, 1968 és 1989 közt az Előre szerkesztője. 1989-ben vonult nyugdíjba. Az 1990-es évek közepétől a kolozsvári Helikonnál főmunkatárs. Irodalmi és színikritikái, művelődéstörténeti esszéi, nyelvészeti vitacikkei sajátos színt jelentenek az erdélyi magyar irodalomban. Nagy ismeretanyaga és polemizáló hajlama gyakran hozzásegítette a határokon túl élő magyar kisebbséget az értékek mentén való tájékozódáshoz természetesen mindig az adott politikai, társadalmi körülmények közepette. Kétezernél több publicisztikai írása jelent meg a fent említett orgánumokban.

A 20. századi klasszikus magyar írók (Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Makkai Sándor, Kós Károly, stb.) műveit adta közre jegyzetekkel, bevezetésekkel.

Főbb munkái

• Kritikus holdtölte (regény, 1965);

• Rovarcsapda (bűnügyi regény, 1969);

• Üvegfedő (regény, 1971);

• Délibáb (polemikus pamflet, 1973);

• Más is ember (illemtan, 1975);

• Selyemsárhajó (művelődéstörténeti tanulmányok, 1979; bővített kiadás 2004);

• Társszerzője Kövi Pál Erdélyi lakoma című szakácskönyvének (1980);

• Félrejáró ingák (tanulmányok, cikkek, 2004)