Darkó Jenő ifj.

Csíkszereda, 1948 -

történész, muzeológus, múzeumigazgató

Történészi tanulmányait a Debreceni Egyetemen folytatta történész szakon. 1980-ban bölcsész doktori-, majd 2000-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1972 – 1995-ben az Iparművészeti Múzeumban dolgozott. Az Iparművészeti Múzeumben részt vesz a Magyarországi szerb ikonok című kiállítás szervezési munkálataiban, aminek kapcsán bejárja az egykori Ó-Szerbiát, ahol a középkori bizánci és szerb művészet emlékeit tanulmányozza. A doktori értekezésében a székesfehérvári ortodox teplom freskóit dolgozza fel és írja le. Kandidátusi értekezését 1994-ben A görög szertartásúak története Magyarországon (1000-1792) címmel írja. 1994-1998 között a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított, 2002-2011 között a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságán, mint megyei múzeum igazgató helyettes dolgozott. Nagyapja, id. Darkó Jenő filológus, bizantológus a Debreceni Egyetem rektora és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.

Munkái

  • A magyarság és Kelet (az őstörténeti kapcsolatok tükrében). Napkút kiadó. Budapest 2003;

  • Források a hunok történelméhez. Napkút Kiadó. Budapest, 2003;

  • Hungaro – ironica, Őstörténeti füzetek (2005)

  • A „Géza lemez” (2011)

  • Budakeszi története (1000-től 1766-ig). Budakeszi. 2011;

  • A görög szertartásúak története Magyarországon (1000-1792). Tortoma Kiadó. Barót. 2015;

Tanulmányok

  • A mezővárosi fejlődés egy példája: Ráckeve XV-XVII. század. In Falvak, mezővárosok az Alföldön. 1986, p. 343-370;

  • Görögkeleti egyházszervezet és népesség a 18. században Magyarországon. Társadalomtörténeti módszerek és forrástípusok. 1987, p. 153-166.

  • Az ingó műemlékek védelme Magyarországon. 1989, p. 269-277;

  • Görögkeleti népesség Arad, Bács, Bihar, Brassó, Temes és Torontál megyékben a XVIII. században. Kutatás, módszertan. 1989, p. 202-208.

  • Lipót császár által a magyarországi szerbeknek adományozott kiváltságok háttere. Végvár és társadalom a visszafoglaló háborúk korában, 1686-1699. 1990, p. 187-201;

  • A magyarság X. századi mondája és bizánci forrása. In: Hiedelmek, szokások az Alföldön / szerk. ... Novák László. – Nagykőrös : Arany J. Múz., 1992. – 1992, p. 159-181.

  • A karlócai érsekség egyházszervezete és görögkeleti népessége a XVIII. században az összeírások tükrében. In: A szerbek Magyarországon : [a szegedi múzeumban 1990. október 17-18-án tartott tudományos konferencia bővített anyaga] / szerk. Zombori István ; [rend., kiad. a Móra Ferenc Múzeum]. – Szeged : Móra Múz., 1991, p. 113-126.

  • A IX. század időrendjéhez. In: Szabolcs-szatmár-beregi szemle. – 31. (1996) 2., p. 179-187.

  • A magyar─bizánci államhatár kialakulásának /1004/ kérdéséhez. In: Studia nova. – 1. (1994) 2., p. 73-83.

  • Az el nem készült jogszabályról- – A múzeumi törvényről. In: Magyar múzeumok (Budapest). – 1. (1995) 1., p. 11-13.

  • Krónikáink Vazul-hagyománya. In: Avarok és honfoglaló magyarok Somogyban: a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete Magyar Őstörténeti Munkaközösségének marcali tanácskozása : 1997. május 14-15. / szerk. Karancz Gábor ; [kiad. a Marcali Városi Helytörténeti Múzeum]. – Marcali: Marcali V. Önkormányzatának Helytört. Múz.,. 1997, p. 87-100;

  • Adalékok a XVII. századi Pest megye népességi viszonyainak értékeléséhez, különös tekintettel a görögkeletiekre. In: Kutatások Pest megyében / [szerk. Korkes Zsuzsa]. – Szentendre : Pest M. Múz. Ig., 1997-, Tudományos konferencia II. : 1998. – 1999, p. 198-206.

  • A honfoglalás időrendjének kérdéséhez. In: Turán (Budapest). – 2. (1999) 3., p. 5-16.

  • Hunno-hungaro-bolgarica. /Hun─magyar─bolgár őstörténeti kapcsolatok./ In: Turán (Budapest). – 2. (1999/2000) 6., p. 71-82.

  • A magyar Szent Korona a kutatások történetének tükrében. /1./ In: Turán (Budapest). – 3. (2000) 2., p. 63-84.

    A magyar Szent Korona a kutatások történetének tükrében. /2./ In: Turán (Budapest). – 3. (2000) 4., p. 23-37.

  • Ráckevei új okmánytár. Tudományos konferencia III., 2001, p. 217-229.

  • Egyháztörténeti és diplomáciai adalékok Pannónia frank hódoltatásához. In: Népi vallásosság a Kárpát-medencében, 5. : konferencia Pápán 1999. június 22-24. / szerk. S. Lackovits Emőke, Mészáros Veronika ; [kiad. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság]. – Veszprém : Veszprém M. Múz. Ig., 2001. – 2. köt., 2001, p. 7-21.

  • "Pascua Romanorum" : adalékok a honfoglalás előtti Pannónia településföldrajzához. In: Gazdálkodás az Alföldön : földművelés / szerk. ... Novák László Ferenc. – Nagykőrös: PMMI Arany J. Múz., 2002, p. 33-41.

  • Ceglédi oklevelek I. Néprajzi, történeti tanulmányok. 2004, p. 111-116.

  • A sztyeppei népek a bizánci taktikus íróknál. Az Alföld gazdálkodása. 2004, p. 169-193.

  • Regnum imperiale. In: A Magyar Őstörténeti Munkaközösség Egyesület jubileumi konferenciája. – [Kerepes] : Farkas L. I. Kvk., 2007, p. 112-124.

  • Bizánc és a sztyeppei népek. In: Az Alföld vonzásában : tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére / szerk. Ujváry Zoltán. – Nagykőrös ; Debrecen ; [Szentendre] : PMMI, 2007, p. 637-648.

  • Hungaro-byzantino-valachica: adalékok a XII. századi magyar-bizánci kapcsolatok történetéhez, különös tekintettel a románság balkáni és erdélyi migrációjára. In: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön / szerk. Novák László Ferenc. – Nagykőrös : Arany J. Múz., 2008, p. 351-386.

  • Symeón magister : a magyar honfoglalás kútfői.

Last updated