Nyirő József

Székelyzsombor, 1889. július 28. – Madrid, 1953. október 16.

székely író, katolikus pap, politikus, újságíró

Nyirő József 1889-ben született Székelyzsomboron, Nyirő Mihály és Incze Amália gyermekeként. Édesapja a helyi római katolikus elemi iskola igazgatója volt. Józsefnek később még három testvére született. Tízéves volt, amikor édesapja elhunyt.Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumban végezte (1907-ben érettségizett), majd a gyulafehérvári papnevelő intézetben és a bécsi Pázmáneumban tanult teológiát és filozófiát. 1912-ben teológiai doktorátust szerzett a katolikus egyházi autonómiáról szóló latin nyelvű disszertációjával. Ugyanebben az évben Nagyszebenben szentelték pappá. Először Nagyszebenben, majd 1914-től 1915-ig Besztercén oktatott hittant, később a Kolozs vármegyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben, nem sokkal azután, hogy Erdélyt Romániához csatolták, kilépett az egyházi rendből, és feleségül vette az alsórákosi Bedő Ilonát. Házasságukból három gyermek született.

A papi rendből való távozása után a Római katolikus egyház – az akkori szokásnak megfelelően – kiközösítette. Először Kidén bérelt malmot, hogy fenntartsa magát és családját, majd a következő tíz évben a kolozsvári Keleti Újságnál dolgozott újságíróként. 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával megnyerte a Zord Idő pályázatát, majd az Ellenzék novella-pályázatán első díjat kapott az Értelek virág és a Rapsonné rózsája című elbeszélése. 1923 és 1924 között a kolozsvári Pásztortűz című irodalmi és közművelődési folyóirat főszerkesztője volt. Az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapítója, az Erdélyi Irodalmi Társaság és a Kemény Zsigmond Társaság tagja volt. 1924-ben jelent meg Jézusfaragó ember című novellagyűjteménye, amely sikert aratott mind Erdélyben, mind pedig Magyarországon. 1928-tól az Erdélyi Helikon vezető munkatársa lett, közben Kacsó Sándorral, Szentimrei Jenővel, Tamási Áronnal együtt bekapcsolódott a Benedek Elek körül tömörülő székely irodalmi körbe. 1931-ben visszavonult gazdálkodni a Nagy-Küküllő megyei Alsórákos községbe, ahol nyolc hold földet örökölt. Később Székelyudvarhelyen épített házat és teremtett otthont családjának, és csak több év múlva tért vissza a Keleti Újsághoz, amelynek 1939-42 között felelős szerkesztője lett.

Darabjait 1945 és 1988 között nem játszotta hivatásos társulat. Ezt követően a Színházi Adattárban nyolc premierjét regisztrálták. 1940-ben Corvin-koszorúval ismerték el munkásságát. 1941-ben, a második bécsi döntést követően behívott erdélyi képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett és Budapestre költözött. Az Erdélyi Párt képviseletében ült a parlamentben. 1942-43-ban a jobboldali Magyar Erő című képes hetilapot szerkesztette, 1944-ben a Magyar Ünnep című, szintén jobboldali lap főmunkatársa volt. 1946–1949 között a Magyar Harangok társszerkesztője volt. Részt vett az 1947. augusztus 19–20-án tartott menekült képviselők altöttingi országgyűlésén. Kisbarnaki Farkas Ferenc menekült-kormányában (amely lényegében árnyékkormánynak tekinthető) 1947. augusztus 20-tól 1949 eleji lemondásáig nemzetnevelési miniszteri posztot töltött be. Az országgyűlés határozatairól Máté Imrével közösen tájékoztatta a volt kormányzót, Horthy Miklóst. Rajk László belügyminiszter 1947-ben sikertelenül kéri háborús bűnöskénti kiadatását a Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól. 1948-tól 1951-ig a Münchenben megalakított Magyar Újságírók Külföldi Egyesülete és az ugyanott alapított Magyar Kulturális Szövetség első elnöke lett.

Első szépirodalmi kísérlete, a Beöltözés című rajz a Nagyasszonyunk katolikus leánylapban jelent meg 1909-ben, ezt több szépirodalmi munka követte az Élet, a Katholikus Szemle és a gyulafehérvári Közművelődés hasábjain. Pályadíjakat nyert novelláinak sikere után, 1924-ben a Jézusfaragó ember című novelláskötetével hívja magára a figyelmet. Az ekkoriban szerveződő erdélyi magyar irodalmi életben új tárgykörrel, az egyszerű székely ember világának ábrázolásával jelentkezett, s szecessziós stílusának népnyelvbe ágyazott színpompájával frissítő hatást gyakorolt a korabeli magyar irodalomra. Ebben a világban otthonosan mozog az író, belülről ismeri alakjait, azok nehéz életét, a természettel való összeforrottságát, drámai küzdelmét a megmaradásért, babonás hiedelmekkel átszőtt lelkületét. A Székelyföldnek és lakóinak mélységes szeretete, aggódó féltése fonja egységbe mindazt, ami ebből a világból irodalommá varázsolódik át. Jancsó Béla szerint új korszak kezdődött vele az erdélyi magyar prózában. Benedek Marcell így jellemzi:

„Új, erőteljes, színpompás nyelvet hozott. Prózája dúsan rakott képekkel, hasonlatokkal, meglepő monumentális szépségekkel [...] Alakjai együtt lélegzenek a havasok fiaival és köveivel, s e kozmikus kapcsolatok motiválják gazdag fantáziáját, meseteremtő készségét, balladás titokzatosságát.”

A kritika azonban nem hallgatja el, hogy stílusa olykor modoros, dagályos, alakjai megrajzolásánál lélektani következetlenségek adódnak, írásaiban kísért a romantizáló hajlam. Az író romantikus alkatából eredően elbeszélései java részében tragikus emberi sorsokat ábrázol mély együttérzéssel. A drámai helyzetet vagy a tragédia bekövetkeztét a vihar kitörését megelőző pillanat mesteri érzékeltetése készíti elő. A sok megrázó és felemelő mozzanatot tartalmazó első novelláskötet szolgált alapul az 1939-ben elkészült, a Emberek a havason című filmhez is.

Majdnem tíz év telik el az újabb novelláskötet megjelenéséig. Az 1933-ban megjelnent Kopjafák kerete komor, szomorú történeteket fog egybe. Kopjafák alatt alusszák örök álmukat az elbeszélések szereplői. A kötet egyetlen főhőse a halál, egy-egy prózában írt ballada minden novella. Ezek egy részének címe sincs, sorszám jelzi, hogy újabb életnek vetett véget a halál. De tragikus sorsú alakjai mindig a népi és általános emberi léleknek mély és igaz megérzéséről tanúskodnak.

Legértékesebb novellái a természetet, a havasok világát ábrázolják. A Havasok könyve (1936) hősei egyszerű pásztorok, favágók, szénégetők, akik együtt élnek a természettel. Csodálatos kapcsolat alakul ki ember és táj között: a székelyek kemény harcot vívnak a betevő falatért. A halál mintha állandóan közöttük járna, nem félik, az élet természetes tartozékának tekintik. A havas igazi urai tulajdonképpen az erdei vadak. Több elbeszélés szereplője a farkas: a ragadozó ösztön ébredését a szerző úgy írja le, hogy abból az ember szégyene is kiolvasható. A kötet huszonnégy elbeszélését keretként fogja át a havasi esztendő. Az őstermészettől még el nem szakadt emberrel együtt lélegzik az erdő ragyogóan színes őszével, titokzatosan hallgatag teleivel, sodró tavaszával. Az író varázslatos képessége a természet megelevenítése. Dsida Jenő így ír e könyvről:

"Megszületett a székely dzsungel-könyv. A mi madaraink énekelnek benne fülünknek ismerős dalokat, a mi állataink beszélnek anyánktól tanult, édes nyelven, megértjük a székely ősvadon zúgását, a hulló fenyőtoboz zaját, a bokrok és a fák minden parányi neszét. Sírni lehet a gyönyörűségtől."

Bár alkatának legjobban a novella felelt meg, életművének nagyobbik része regény. A kritikusok véleménye szerint társadalmi és történelmi regényei felépítésükben maguk is jórészt novellafüzérek. Az Isten igájában című, 1926-ban megjelent regénye harminc évet ölel át Harghitay József életéből, aki kedve ellenére pap lett, de az 1918-as forradalom idején leveti a reverendát és megházasodik. A regény önéletrajzi fogantatású, még ha nem is tér ki az eredeti pályakezdésre. Az író tollát az a szándék vezeti, hogy igazolja, miért és miként jutott el az aposztata sors vállalásához, megrajzolva belső vívódásait és helyes útra térését.

A sibói bölény című, 1929-ben megjelent történelmi regény két központi alakja Habsburg II. József, a kalapos király, és az idősebb Wesselényi Miklós. A kettejük közti harc eleve reménytelen. A cselekmény bonyolításában nagy szerepet játszanak a babonás félelmek, a látomások, szenvedélyek. Mind a két fél önmagában hordja tragikumát: a császár nagyra törő eszméi elbuknak, mert nem törődik a hagyományok, a szokások, az anyanyelv erejével, s társtalanná válik; a zsibói főúr pedig szenvedélyes szerelmek rabja, aki nem tud a nemzeti ellenállás hősévé válni. Reményik Sándor ezzel a regénnyel kapcsolatban megjegyzi, hogy a szerző ott a legvonzóbb, ahol munkájából „örök emberi és nemzeti szimbólumok emelkednek a mai Erdély horizontjára is”. Ugyancsak történelmi tárgyú a Siculicidium 175. évfordulójára megjelent Madéfalvi veszedelem 1939-ben. A mozaikokból összeálló történelmi freskó inkább színes krónika, mint regény, illetve politikai nyilatkozat: a szélsőjobboldali nézetek melletti állásfoglalás. Nyirő József regényeiben is a havasok világában mozog a legotthonosabban. Uz Bence című 1933-ban megjelent művében a híres tréfacsináló Bence túljár az úri vadászoknak, az állam embereinek eszén, kalandor vállalkozásokba kezd, keresztet ácsol, sőt imádkozni tanítja a medvét. A regényhős szép emberi tulajdonságok hordozója is: hatalmas fizikai erő, életrevalóság, tréfálkozó kedv, a szegényekkel való együttérzés, segítőkészség jellemzi. A főszereplőben az író a székely nemzetideált festette meg, azon vonásokat emelte ki, amilyennek népét látni szerette volna.

A havasok lábánál meghúzódó székely falu képe rajzolódik ki Az én népem és a Halhatatlan élet című regényekben is. A kisebbségi sorsban, nehéz gazdasági viszonyok közepette vergődő nép mindennapjai elevenednek meg lapjaikon. Az első regényben mindaz, ami a faluban történik, az új református lelkész köré fonódik. Botár Béla sokáig vergődik az események sodrában, míg végül a nép szívébe fogadja. A lélekrajz ebben a regényben a leghitelesebb. Jól megrajzolt alak a renegáttá vált felekezeti tanító: az író hitelesen ábrázolja eltévedésének útját, de a visszavezető lépcsőket is. A regény kicsengése optimista, szereplőit a szinte elviselhetetlen körülmények nem tudják megtörni, az anyanyelven oktató egyházi iskola épülőben van. Az élet halhatatlanságára utaló másik faluregény is a munka, a családiasság, az összetartás eposza. Főhőse, Bojzás Küs Dani középiskolában pallérozott szántó-vető gazda, aki a faluja életét éli. Gyermekével folytatott párbeszédei népi tapasztalatokból táplálkozó derűlátást sugároznak, Tamási Áron novelláira emlékeztető „feleselő” modorban. A Nyirőre annyira jellemző tragikus események ebben a regényben is jelen vannak, de napfényes jelenetek szomszédságában.

Az író erdélyi korszakának utolsó alkotása a Néma küzdelem című, 1944-ben megjelent történelmi regény. Ebben új területet jár be: a Mezőséget. A pusztuló szórványmagyarságról fest lehangoló képet a századfordulót megelőző időből. Visszanéz a törökök és tatárok dúlásaira, melyek következtében a magyar lakosság meggyérül, temploma, sírkertje is odavész. Csak egy megmentett harang kongatása ad még erőt a megmaradásra. A regény szövete reális elemekből alakul, nem ritkák a tudományosan elemző részletek. Magával sodró stílusa külön fejezete a magyar irodalmi nyelvezetnek. Játékos fordulatok, ízes tájnyelvi elemek, szólásmondások együttes jelenlétéből adódik az írói egyéniséget meghatározó kifejezésmód. A kelet-európai változások után szertefoszlik az életművét megbélyegző politikai légkör is. Könyvei sorozatban jelennek meg Magyarországon és Romániában is.

Az emigrációban 1950-ben Madrid közelébe költözött, itt írja A zöld csillag és az 1951-ben megjelent Íme, az emberek című regényeit, amelyekben részletesen feldolgozta a menekülttáborban szerzett élményeit. Küzdelem a halállal című utolsó írásában a szülőföldje iránti nosztalgiáját írja meg. A Spanyol Nemzeti Rádió magyar nyelvű adásainak munkatársaként politikai kommentárokat írt, és aktív szerepet vállalt az emigráció munkájában. A magyar emigráció felkérésére és támogatásával 1952-ben részt vesz a clevelandi Kossuth Lajos Könyvkiadó megalapításában, ugyanebben évben a Magyar Szabadság Mozgalom társelnökévé választották. Hosszas betegség után – mialatt ismét az egyházi közösség tagja lett – 1953 októberében hunyt el egy madridi klinikán. Közkeletű tévedés, hogy élete végén kolostorba vonult volna, bűneiért vezekelve. Síremléke a madridi Almudena temetőben áll.

Művei

• Jézusfaragó ember (elbeszélések). Budapest, 1924;

• A sibói bölény (regény, I-II.,) Kolozsvár, 1926-1929;

• A gyilkos (novella). In: Erdélyi Helikon. Újévi szám, III. évolyam, 1. szám, 1930. január. Erdélyi Szépmíves Céh. Cluj-Kolozsvár, 1930., pp. 7-11;

• Vér a párnán (novella). In: Erdélyi Helikon. Újévi szám, III. évolyam, 1. szám, 1930. január. Erdélyi Szépmíves Céh. Cluj-Kolozsvár, 1930., pp. 200-202;

• Isten igájában (regény). Kolozsvár, 1930;

• Orbán Balázs síremléke. In: Pásztortűz 1932. 192;
• Orbán Balázs. In: Keleti Újság. 1932. május 26-27;
• Égeni úr, az asztalos (novella). In: Edélyi Helikon. 1933. január. VI. évfolyam, 1. szám, Erdélyi Szépmíves Céh. Cluj-Kolozsvár, 1933., pp. 43-49;

• Anikó a zárdában. In: Edélyi Helikon. 1933. január. VI. évfolyam, 1. szám, Erdélyi Szépmíves Céh. Cluj-Kolozsvár, 1933., pp. 358-363;

• Úgy-e mondtam Károly? In: Edélyi Helikon. 1933. január. VI. évfolyam, 1. szám. Erdélyi Szépmíves Céh. Cluj-Kolozsvár, 1933., pp. 697-700

• Kopjafák (elbeszélések). Kolozsvár, 1933;

• Uz Bence (regény). Székelyudvarhely, 1933;

• Orbán Balázs szülőfalujában. In: Keleti Újság. 1933. szeptember 15;
• Az én népem (regény). Budapest, 1935;

• Székelyek (novellák). Kolozsvár, 1936;

• Havasok könyve (elbeszélések), Budapest, 1936;

• Júlia szép leány (színmű). Budapest, 1939;

• Madéfalvi veszedelem (regény), Budapest, 1939;

• Halhatatlan élet (regény). Budapest, 1941;

• Az elszántak (elbeszélések). Budapest, 1943;

• Néma küzdelem (regény). Budapest, 1944;

• A zöld csillag. Madrid, 1950;

• Íme az emberek. Madrid, 1951;

• Mi az igazság Erdély esetében (tanulmányok), Cleveland, 1952;

• A megfeszített (irodalmi filmforgatókönyv, Youngstown, 1978?;

• Leánykérés a havason (elbeszélések. Pomogáts Béla bevezetőjével), Budapest, 1989;

• Áldoztatás a havasban (elbeszélés). Agape minikönyvek sorozat, Novi Sad, 1991;

• Havasi tragédia (elbeszélésék, publicisztikai írások). Budapest, 1995;

• Madéfalvi veszedelem. Szukits Könyvkiadó, Szeged, 1995;

• A Megfeszített (drámák és misztériumjátékok). Budapest, 1999;

• Hull immár a fenyőtoboz (válogatott novellák) Marosvásárhely, 2003;

• Arénába űzve. (önéletrajzi vallomások; szerk., utószó Medvigy Endre)- Kairosz kiadó, Budapest, 2006;

• Máté, a kutya (sorozatcím: Magyar írók állattörténetei.) Budapest, 2008;

• A csillagig érő emberek (száztíz elbeszélés). Budapest, 2009;

• Hűség és áldozat. Nyirő József füveskönyve. (vál., összeáll. Papp Csaba). Lazi kiadó, Szeged, 2012;

• Karácsony a havason. (szerk. Hunyadi Csaba Zsolt). Lazi kiadó, Szeged, 2013;

• Életet tanultunk. (szerk. Hunyadi Csaba Zsolt). Lazi kiadó, Szeged, 2014;

• Székely tragédia. (szerk. Hunyadi Csaba Zsolt). Lazi kiadó, Szeged, 2014;

A művei alapján készült filmek

• Uz Bence. (magyar film, rendezte Csepreghy Jenő. 73 perc), 1938;

• Emberek a havason. (magyar film, rendezte: Szőts István. 103 perc), 1942;

Tagság

• A Európai Irodalmi Társaság magyar tagozatának tagja, 1942;

Díjai

• Corvin-koszorú, 1940;

• Magyar Örökség díj, 2002;