> For the complete documentation index, see [llms.txt](https://siculia.gitbook.io/szekelyfold-hires-emberei/llms.txt). Markdown versions of documentation pages are available by appending `.md` to page URLs; this page is available as [Markdown](https://siculia.gitbook.io/szekelyfold-hires-emberei/nyulas_ferenc.md).

# Nyulas Ferenc

Köszvényesremete, 1758. július 25. – Kolozsvár, 1808. december 27.

*székely orvos, kémikus*

Előkelő köszvényesremetei (akkor Maros-Torda vármegye, ma Maros megye) székely család gyermeke. Az orvosi tanfolyamot Bécsben végezte, de a rigorozumokat a pesti egyetemen állotta ki 1787. december 13–14-én; felavatása azonban csak 1788. január 22-én történt; azután Szamosújvárt volt gyakorló orvos. Innen járt ki a radnai fürdőkbe tanulmányozni a gyógyhatásukat. 1795-ben a pestisjárvány idején 53 községben gyógyított és a himlőoltást ő ismertette meg Erdélyben. 1800-ban Kolozsvárt telepedett le. 1806. október 23-án nevezték ki Erdély főorvosává. Kolozsmonostoron vegyi gyárat alapított, ott készíttette a „szalamiasót” és „csontolajat” (ez utóbbit az állatgyógyászatban alkalmazták). Ő a mangán egyik felfedezője.

1808-ban, egy háromtagú csoport tagjaként egy hónapig Báznán kutatta a helybeliek által égő tócsának nevezett jelenséget. „Amikor mindennel készen voltak, jelentést tettek a bécsi udvarnál, és Nyulas Ferenc, akinek a legfontosabb szerep jutott, javasolta, hogy a gázt az iparban – szesz és tégla gyártására – valamint a háztarásban is fel lehetne használni, hiszen égési terméke szagtalan és nem mérgező. Nem tudták, de a kutatók, megelőzve koruk tudományát, a geofizika alapjait helyezték le. Bécsben igazolták Nyulas állításait, és hangsúlyozták, hogy igen-is hidrogén van benne, és metángázról van szó. Szerencsétlenségünkre, Nyulast megmérgezték, így a párbeszéd megszakadt Bécs és Bázna közt. Feledésbe merült az, aminek már akkori hasznosítása Erdély fellendülését eredményezte volna.”

Nyulas Ferenc tette meg a tudatos kémiai magyar szaknyelv megteremtésére irányuló első jelentős lépést, a radnai borvizekről szóló 1800-ban kiadott,művében. Azt írja : „*Még senki magyarul vizet nem bontott, a kémia is újság nyelvünkben,innen szükségképpen sok új szókat kellett csinálnom, ha igazán akartam magyarul írni.*” Valóban, Nyulas Ferenc igazán magyarul írt. Szóalkotásai helyes nyelvérzékről, ugyanakkor viszont jó kémiai tudásáról is tanúskodnak. Könyvében szótárba szedte össze a kémiai kifejezéseket, még azokat is, amelyekről megjegyzi, hogy „nem az én kohómból kerültek ki, tehát nem új szók”. Különösen az a törekvése volt nagyon hasznos, hogy a régebbi magyar szavakat konkrét tartalomhoz kötötte, minthogy ezek – mint írta – „*a közönséges beszédben most ilyen, most amolyan értelemben, csak bitangjában forognak, de itten őket nem más, hanem éppen abban az értelemben kell venni, mint deákjai mutatják, különben a kémiai előadásokat bizonytalanná fogják tenni.*” Szóhasználatából eléggé sok megmaradt, például sav, tégely, folyadék, lombik, de sok el is veszett. Az oxigént sav-aljnak, a hidrogént víz-aljnak fordította. Látható, hogy ezek a szavak is annak az elgondolásnak eredményeként születtek, amelyet maga elé kitűzött: „*1-ször a könnyű kimondhatóság, mely a nyelvet édesíti, 2-szor a rövidség, amely a dolgoknak előadását könnyebbíti.*” Kifejezései olykor szokatlanoknak tűnnek, azonban tagadhatatlanul jól beleilleszkedtek volna a magyar beszédbe, egyben pedig az akkori kémia fokán jól fejezték ki a lényeget. Érdekes meghallgatni azt, hogyan fejezi ki, hogy a lúgok szénsav hatására kevésbé marókká válnak: „*A sütős lúgsók erőszakos állapotban vannak, mert csak erővel jól bedugott edényben lehet őket ilyen állapotjukban megtartani, különben a külső levegőből ismét magokba húzzák a szénsavat és megszelidülnek.*”

## Művei

* Az erdélyországi orvosvizeknek bontásáról közönségesen. Kolozsvár, 1800. Három kötet. (I. Ajánló levél, Elöljáró beszéd és a vizeknek bontásáról közönségesen. II. A Radna vidéki vasas borvizeknek bontásáról. III. Ugyanazon vizeknek orvosi erejéről, hasznairól és vélek élés módjáról);
* Kolozsvári tehénhimlő. Kolozsvár, 1802. (2. bőv. kiadás).