Nagy Géza id.

Kutyfalva, 1887. május 21. – Kolozsvár, 1971. április 5.

református lelkész, teológiai tanár, egyházi író, történész, a bázeli egyetem díszdoktora

A Kolozsvári Református Teológia hallgatója volt 1904 és 1908 között, majd külföldön (Berlinben és Bázelben) is tanult 1908 és 1910 között. Magyarbikal lelkipásztora volt (1925–28). Közben 1922-ben a teológia magántanárává, rendszeres teológiából 1927-ben doktorrá avatták. Fiai: ifj. Nagy Géza művelődésszervező, tanár, műfordító; Abodi Nagy Béla festő és egyetemi tanár, Nagy István egyházi író.

Nyugdíjazásáig az egyháztörténet professzora volt a Kolozsvári Református Teológián 1927 és 1948 között. A kolozsvári Ifjú Erdély főmunkatársa volt (1938–43). A kolozsvári Kálvinista Világ szerkesztője (1927–34). 1969-ben a bázeli egyetem teológiai kara tiszteletbeli doktorrá avatta. Számos munkája kéziratban maradt, köztük a legjelentősebb, "A református egyház története 1608–1715", először 2008-ban jelent meg a budapesti Attraktor kiadónál. Nagy Gézát Kolozsváron, a Házsongárdi temetőbe helyzték örök nyugalomra.

Főbb művei

• Kálvinista jellemképek (Kolozsvár, 1930);

• Az erdélyi ref. népiskola története (Segesvár, 1932);

• The influence of the ref. church on the political history of Transylvania (Edinburgh, 1933);

• Külföldön tanuló erdélyi diákok levelezése (Kolozsvár, 1933);

• Társadalmi ellentétek a régi erdélyi ref. egyházban (Kolozsvár, 1942).

• Fejezetek a magyar református egyház 17. századi történetéből, (Budapest : Ráday Kollégium, 1985)

• A református egyház története 1608–1715 (Attraktor, Budapest, 2008)